In- and out-

Kívül:

Tegnap hatalmas volt az impró feszt döntője. Igaz, nem voltunk a toppon, és mindhárom csapatunk a mezőny vége felé zárta a versenyt, azért elmondhatom, hogy élveztük. Szerintem mindenki nevében beszélek. Hogy miért nem sikerült igazán magunkat adnunk, nem tudjuk. Valahogy nem volt jó napunk. Nem volt meg az a megszokott sziporkázás, ami belengi a termet, ha összejön a társaságunk. Emellett, sokszor nem is értékelték a humorunkat. Valahogy nem értették. Békéscsaba és környéke azért eléggé félreeső kis szubkultúra. Még autópályánk sincs, megyeszékhelyek között egyedülálló módon. Nagyon jól éreztem magam a srácokkal, de nem csoda, hiszen talán ők voltak azok, legalábbis néhányuk, akik először fogadtak el annak aki igazán vagyok. Itt arra gondolok, hogy azért általánosban meg még középsuliban is sokszor kinéztek, mert szeretem a verseket, mert elérzékenyült a magyartanár, amikor felmondtam a kötelezőt, és hasonlók. Ez a társaság volt az, ahol hosszú ideig otthon érezhettem magam. Nagyon hiányoznak azok az idők. Na de tegnap jó volt, nagyon is. A többi csapat valami fantasztikusan alkotott, kiemelném a házigazdák két csapatát a gödöllői ClubSzínházból, illetve a Szó és Kép Színpad delegációját Pápáról. Marha jó volt. Csomó emberrel volt időm beszélgetni, és mindenki nagyon kedves volt. Jól éreztem magam. Utána ide jöttünk az albérletbe, és csaptunk egy fenomenális bulit. Rengeteget hülyültünk, partiztunk, táncoltunk. Itt is rengeteget beszélgettem, az egyik csajszival kb. fél hétig fent maradtunk beszélgetni, aztán befeküdtünk aludni az ágyamba, mert nem akarta hagyni, hogy a földön aludjak. Még most mondom, hogy semmi nem történt köztünk, barátok vagyunk, méghozzá nagyon közel áll a szívemhez. Ott feküdtem mellette, mindenféle kényelmetlenség nélkül, annyira természetes volt, és annyira jó, hogy ilyen közel érezhettem valakit magamhoz, akiről tudom, hogy törődik velem, hogy azt el se tudom mondani. Ez nagyon hiányzott. Amúgy is sokszor öleljük meg egymást, most is odabújtam és megöleltem, és nagyon megnyugtató érzés volt, hogy nem vette rossz néven, nem vette közeledésnek, nem vált kényelmetlenné a helyzet, egyszerűen megölelt ő is, fordultunk egyet, és aludtunk. Ez nagyon kellett most a magányomnak.

Belül:

Fél a boldogságtól a Magány.
Hogy honnan tudom? Még kérditek?

Hát onnan pajtikáim,

hogy tegnap boldog voltam, s ez egészen megszéditet.

Pedig itt, bent, nekem nagyon fáj.

Rág a Magány.

Szóval tegnap boldog voltam.

Nem is csak tegnap, egészen máig,

pár órával ezelőttig,

amíg a vonat el nem indult. Csikorgó kerekek viszik Csabáig,
s felszállt rá a boldogságom is.

Rág a Magány.

Hosszú ideje először voltam hal a vízben.
Most megint nehezen veszem a levegőt.
Levegőt!