Optimistának lenni

időnként eléggé szívás. Például most. Az utóbbi időben alig látom a barátnőmet. (Tulajdonképpen érthető, kezdődik az egyetem, dogozott, csomó elintéznivalója van.) Ma meglebbenti a lehetőségét, hogy talán rá fog érni, én egész délután azt várom, hogy jöjjön. Most 9 óra múlt, elég valószínűtlen, hogy még ma megjelenik nálam. Emellett nem hívott, nem írt, hogy mi van, én meg hiába tartom elég valószínűnek, hogy nem látom ma, elég kibaszott optimista vagyok ahhoz, hogy ne legyek képes elhitetni ezt magammal, és még mindig reménykedjek. És akkor ne legyek ideges.
De hát hiába. Ha én egyszer szeretek, akkor szeretek.

VOLT-nincs

A következő történt: Évek óta dédelgetett vágyam egyszer eljutni a VOLT fesztiválra, mert minden évben fellép egy, vagy több a kedvenc előadóim közül. Tavaly sikerült ezt a mániámat ráragasztanom legjobb barátomra, G-re is. Csak a könnyebb értelmezés kedvéért ideírom, hogy szülővárosomból oda-vissza megjárni a soproni utat cirka 13 óra, és 9000 Ft, plusz bérlet, kaja, pia, stb., és be kell ismerjem, csórók vagyunk. Ettől függetlenül, amikor november végén megláttuk a 30 Seconds to Mars és a Billy Talent feliratokat a fesztivál honlapján, elhatároztuk, hogy ha törik, ha szakad, mi ott leszünk. Amint lehetett meg is vettük a bérleteket elővételben, úgy okoskodva, hogy ha júniusra mégsem lesz annyi pénzünk, hogy el tudjunk menni, akkor még el is tudjuk adni a jegyeinket.

Szerencsére erre nem került sor, és múlt hétfőn nekilódultunk, és előbb Budapestre, majd másnap Sopronba utaztunk, egy heti ruhával, sátorral, fürdős cuccal.

Mivel G barátom még nem nagyon jár a fővárosban, a hétfő délutánt-estét azzal töltöttük, hogy elsétáltunk a Petőfi hídtól a parlamentig, onnan Deák térre egy kis sörözésre, majd Pest belvárosában vissza a Corvin negyedhez. Ezt sikerült úgy megoldanom, hogy másnapra úgy fájt a jobb bokám, hogy alig bírtam ráállni. Reggel így sántán indultunk el ismét a Keletibe egyik lakótársam társaságában.

Átszállással mentünk Sopronba, Győrig RailJettel. Kényelmes volt, hűvös, volt helyünk. A homokszem ott került a gépezetbe, hogy a GYSEV vonat, amire át kellett volna szálljunk dugig volt, mire odaértünk, így nagyjából 80 fesztiválozó társaságában ott ragadtunk a peronon. Sebaj, összehaverkodtunk egy tokaji társasággal, dumálgattunk, amíg vártunk a következő járatra.

Sopronban persze már csurig volt az állomás, mindenki a buszra várt, aminek kb. fél óra volt egy forduló. Szépen lassan elkezdtek szállingózni az emberek a szomszédos taxiállomás felé, igazából nem volt nagy különbség a kettő között, a buszjegy 390, a taxi 1500/út volt, azt négy felé osztva még jobban is jártak az emberek. Végül másfél óra után sikerült is feljutni, majd még 3 óra után bejutni a fesztiválra. Közben a sorban lespanoltunk három pestivel, akikkel később egész sok időt töltöttünk.

5 óra körül lehetett már, mire bejutottunk, 2-kor volt a kapunyitás, gondolhatjátok, mennyi ember volt már bent. A két kempingből az árnyékosabbikat vettük célba, de szinte lehetetlennek tűnt a dolog. Végül, kiadós sétálgatás után úgy oldottuk meg, hogy az egyik füves terület közepén keresztbe ki volt jelölve egy indokolatlanul 4 méter széles közlekedő sáv. Na mi azt beszűkítettük kb. 3-ra, így kényelmesen elfért két sátrunk. Mire végeztünk a sátorállítással (ne tessék semmi szexuális tartalmúra gondolni (ha eddig nem gondoltál, akkor mostmár igen, nyehehe :D)), addigra már hárman-négyen elkövették ugyanezt a csalafintaságot, úgyhogy már érezhető volt, hogy erősen leng a pallos kis utacskánk felett. Heves vállvonogatások közepette elindultunk közbenézni, mert mégiscsak lássuk már, hogy mi van. Lakótársam, B, aki veterán VOLT-ozó (ez talán a 4. volt neki), volt olyan kedves (na így ne írjon az ember szóismétlést @#*^@~%) és körbevezetett minket... Aztán kimentünk sörözni. Találkoztunk a korábban említett pestiekkel, (a továbbiakban A Pestiek) és nagyjából dumálgatással, sörözgetéssel telt el az este/éjszaka. Belehallgattunk 1-2 koncertbe, de nem nagyon volt kedvünk partiztni.

Első nap rá kellett jönnünk, hogy nem nagyon fogunk tudni 8-nál tovább aludni, mert addigra kezd rásütni a nap a sátorra, és onnantól marha meleg van. G panaszkodott, hogy valami lyukban alszik, de meg kellett nyugtassam, hogy én is, viszont sikerült egyetlen pózt találnom, amiben tök jót aludtam.

Volt egy olyan szerencsénk, hogy G apukájának unokatesója Sopronban él, és volt olyan kedves, hogy megengedte, hogy hozzá járjunk fürdeni. Mégis csak jobb kulturált körülmények között tisztálkodni napi egyszer. Nulladik nap nem voltak otthon, úgyhogy első nap délelőtt elindultunk hozzájuk. Mentünk gyalog, tekintve, hogy csak 3,5 km, mi az nekünk. Igen ám, csak marhára fájt a lábam még mindig. Mindegy, drága a buszjegy, inkább végigküzdöm magam az úton, végül is férfi vagyok, vagy mi fene. Persze egy helyen rossz irányba fordultunk, úgyhogy jól eltévedtünk, egy bácsi igazított útba minket. Utólag visszanézve cirka 4 km-re bővítettük a túránkat. Odaértünk, G bekapcsolta az előzőleg a lemerülés szélére sodródott telefonját, és megkapta a reggel küldött SMS-t, mi szerint mégsem reggeltől 4-ig lesznek otthon, hanem 4 után... hát... jó.

Kitaláltuk, hogy akkor menjünk le (azért le, mert a rokonok lakása nyilván a város magasabban fekvő részén található) a buszállomásra, és vegyünk bérletet. Már korábban informálódtunk róla, hogy a havi diákbérlet 630 Ft!!! (igen, hatszázharminc), úgy éreztük, ezt igazán megengedhetjük magunknak. Mivel már iszonyúan ki volt a lábam, kénytelen voltam félretenni önbecsülésem, és buszra szállni 390 Ft-os menetjeggyel. Kész röhej, hogy nincs két buszjegy ára egy bérlet. Nem egy BKV, az tuti.

Bérlet pipa, akkor vissza a fesztiválra, mert még mindig csak dél volt. Kerestünk egy árnyékos helyet, vettünk sört, és iszogattunk, tekintve, hogy koncert még nem nagyon volt. 4-re visszabuszoztunk, aztán jól ott ragadtunk, és lemaradtunk 1-2 koncertről, de legalább beszélgettünk. Jófejek voltak vendéglátóink, még levest is kaptunk, hogy legyen valami meleg a gyomrunkban. Kb 7 körül értünk vissza, ismét kiültünk sörözni árnyékba, felhívtuk a pestieket, hogy merre járnak, ők csatlakoztak hozzánk. Aztán mentünk 30 Seconds to Marsra. Iszonyú nagy koncert volt, nagyon élveztem, egész előre sikerült furakodni. Hatalmas élmény volt, szinte katartikus. Azután kb. csak ültünk és dumálgattunk megint a pestiekkel, voltunk valami koncerten, de fogalmam sincs, hogy min. Elég hamar kidőltünk, elég vicces volt Borgore-ra elaludni. Kb 80 méterre volt a színpad, ahol játszott, úgyhogy a basszustól rengett alattunk a föld. Egyikőnket se zavarta túlságosan.

A többi nap nagyjából ugyanarra a kaptafára ment: kelés, fürdés, ivás, buli, ivás, buli, ivás, buli, alvás. Közben voltunk még a Civil faluban, ami a fesztivál egy része, ahol mindenféle szervezeteknek, cégeknek (Magyar Honvédség, Széchenyi terv, Szerencsejáték Zrt., MVM Paksi atomerőmű) voltak standjaik, játékokat lehetett játszani nyereményekért, ki lehetett próbálni ezt-azt, stb. Szórakoztató volt, sajnos G barátomat általában nem az érdekelte, ami engem, úgyhogy nem tudta szerintem egyikünk se kiélni magát igazán.

Voltunk még várost nézni, ami elég rövidre sikeredett fáradtság, sántaság és időhiány miatt, de el kell ismerni, hogy Sopron nagyon szép város. Vettünk szuvenírt.
A koncertek, amiket ki kell emeljek, a következők: 30 Seconds to Mars, Billy Talent, Knife Party, Dub FX (bár innen elrángatott G az Example-re, ami nekem nem tetszett), Hurts, Parov Stelar

Mind nagyon jó volt, a Knife Party és a Billy Talent kifejezetten. Ben Kowalewiczék valami iszonyút alkottak, imádjuk őket, és szerintem mostantól talán még jobban. Knife Partyn meg olyan buli volt a leghátsó sorokban is, hogy félelmetes.
Még marha sok mindent tudnék írni, de már kezdek kifutni a szuflából, meg biztos ti is, úgyhogy inkább itt elvágom a dolgot. Elképzelhető, hogy majd írok még egy bejegyzést, amiben benne lesz, ami ebből kimaradt, de magamat meg az ígérgetéseimet ismerve, ebből nem sok minden lesz.
Pá pusz majd jelentkezem.

Itt az ideje

annak, hogy mostmár tényleg írjak ide valamit. Ez a valami pedig az utóbbi pár hónapom kivonata kell, hogy legyen, tekintve a blog témáját és tartalmát. Ha egyáltalán lehet még Blognak hívni ezt a meg nem érdemelt módon elhanyagolt valamit.

Hogy a legfontosabbal kezdjem, úgy néz ki, hogy abbahagyom az egyetemet. Hogy végleg-e (remélem) vagy csak ideiglenesen, az még elválik az elkövetkező egy év során.

"Hogy mi?" "Most ez komoly?" "Szivatsz!" és ezekhez hasonló felkiáltásokkal, kikerekedett szemekkel, és leesett állal szokták fogadni fenti kijelentésemet. Nem is csodálkozom rajta, ugyanis ma annak a fixációnak a világában élünk, hogy "Márpedig diploma nélkül jól élni nem lehet." Nos, én szeretnék ennek nem hinni. Mit fogok csinálni akkor? Természetesen dolgozom. Hogy mit, az igazából nem olyan fontos. Hogy miért? Azért, mert ahhoz, amit csinálni akarok, pénzre lesz szükségem. Lesz egy kis kezdőtőkém ugyan, de az sajnos nem lesz elég. Mit akarok csinálni? CGI-t szeretnék tanulni.

Computer Generated Imagery. Számítógépes Grafika. Az a módszer, amivel a mai filmek nagy része, illetve a számítógépes játékok 100%-a (eltekintve egyes böngészős illetve flash játékoktól) nem létezhetne. Ide tartozik digitális 3D-s modellek (poligonális modellek) készítése, animálása, vizuális effektek készítése stb. 

Amellett, hogy ez nagyon elkezdett érdekelni, és elkezdtem beleásni magam, van még egy dolog is, amiért abba akarom hagyni az egyetemet. Ez pedig az, hogy egyszerűen nem megy. Képtelen vagyok komolyan venni. Én nagyon próbálkoztam, elhihetitek, nem szeretek feladni semmit, de most úgy érzem, hogy ez a helyes döntés. Már csak azért is, mert egyáltalán megfordult a fejemben az ötlet, hogy ezt nem kéne folytatni. Sosem hátráltam meg még semmi elől így, mert sosem éreztem azt, hogy meddő a próbálkozás.

Arra is rá kellett jönnöm, hogy nem akarok mérnök lenni. Nem tudom elképzelni magam, amint egész nap egy irodában ülök és számolgatok, meg méricskélek. (Nyilván itt azt is hozzá lehet tenni, hogy ha CG-vel foglalkoznék, az is egész nap monitor előtt ülés, de az legalább végtelenül kreatív munka, és a monitoron keresztül milliónyi másik világ kapuja tárul fel előttem) Egyszerűen nem érdekel ez a sok számolgatás, meg minden. Nem ezt akarom kezdeni az életemmel.

Szóval most ez a helyzet. Keresek munkát Pesten ősztől, és belefogok a tanulásba. Igazából már el is kezdtem egy tankönyvből önállóan, ami nálam marha meglepő, ugyanis sosem "tanultam" semmit önszántamból. Szóval ez már jó jel.
Ha meg ez nem jön össze, akkor nem tudom mi lesz. A BME-re nem szeretnék vissza menni. Sosem találtam magamban erőt arra, hogy olyasmikkel foglalkozzak, amik nem érdekelnek annyira. Nem hiszem, hogy be tudnám fejezni. De ez még a jövő zenéje. Remélem sosem szembesülök ezzel a döntéssel.

Hülyegyerek

Az én lennék.
Tegnap ismételtem elmerültem a budapesti városi forgalomban, hogy a félév utolsó szorgalmi hetét elkezdjem. Ez a következőképpen alakult:

A keletinél megint átvariálták a forgalmat a metrómegálló építése miatt, úgyhogy elsőre nem találtuk, hol lehet felszállni a buszunkra. (Azért a királyi többes, mert találkoztam egy volt osztálytársammal a vonaton.) Megnéztük a másik oldalt, majd mivel onnan sem indult az a busz, ami eddig, lementünk a metróba. Ezután már nem gond hazajutni. Otthon ebéd meg minden, kicsit késve indulás laborra. Fel a "négyes-hatosra" leszállás Petőfi híd budai hídfőnél. Sietve lépcsőzök lefele az aluljáróba, majd hirtelen elfogy alólam a talaj, és fejjel előre a lépcső alja felé közeledek. Aztán puff. Gyors helyzetfelmérés:
jobb csukló - fáj
fej - koccant, de csak picit, nem is érzem

bal comb - valószínű, hogy másolatot lehetne készíteni az összes kulcsomról a bőröm alapján

Na jó, akkor nem olyan vészes. Felpattantam, elhessegettem a kérdéseket, hogy köszönöm de jól vagyok, majd elviharzottam. A kéregetős néni volt a legviccesebb, csak állt velem szemben tátott szájjal és megdermedve...
Bementem laborvizsgálatra, húha marhára fáj a jobb csuklóm, és kezd szépen dagadni is. A bal könyökömben is alakul valami. Hát mindegy, végigültem. Aztán a német zh-t is megírtam becsületesen, utána irány a legközelebbi kórház, azaz a XI. kerületi Egészségcentrum. Beléptem, és kicsit megilletődtem, ugyanis a csabai kórház aulájához képest, ez a relatíve kicsi intézmény olyan volt, mintha a Vészhelyzetből lépett volna elő. Na mondom ez tuti magánkórház lesz, majdnem ki is fordultam, de magamra szóltam, hogy ne legyek nyuszi, kérdezzem meg, hogy mi van. A kissé életunt, és bunkó recepciós kisasszony, miután említettem, hogy lebucskáztam egy lépcsőről, elirányított a baleseti sebészetre. Adataim felvétele után a kezembe nyomott egy cetlit, majd még hozzátette, hogy harmadik emelet jobb oldal. Nézem a sorszámom, valami háromezer-nemtudomhány. Előttem jópáran várakoztak, de nem volt sürgős dolgom, ha nem nagyon mozogtam, akkor nem fájt a kezem, leültem olvasni. Pont volt nálam egy példány a sci-fi magazinomból. Ez olyan hat, fél hét körül lehetett, és én csak vártam, és vártam, és vártam. A mellém leülő két nő beszélgetésére lettem figyelmes, amit mellesleg elég harsányan folytattak le. Egyikük egy az enyémhez hasonló cetlit lóbált a másik orra előtt, és magyarázza, hogy 6:50-re van időpontja, de itt megszokott a félórás késés, úgyhogy nem baj, hogy csak hétre értek ide. Hogymi? Időpont? Előkaptam én is a cetlimet, és szomorúan konstatáltam, hogy az alján valóban ott díszeleg, hogy 19:10. Na kösz. Ezt igazán lehetett volna közölni a recepción.
Voltam, bent a dokinál, igazán kedves, 60-asai elején járó bácsi. Miután sikerült tisztázni, hogy akkor a jobb csuklóm, és a bal könyököm fáj, jól megnyomkodta és megtekergette őket. Én meg majd' bepisiltem. Röntgen, ahol az asszisztens szintén megkínzott, bár inkább csak a könyökömmel, majd vissza a dokibácsihoz. Közölték, hogy kenjem flektorral, és kössem be rugalmas pólyával. Aztán ha valami nem tetszik, akkor menjek vissza. Köszi. Még megkérdeztem, hogy lóbalzsam nem lenne-e jó a felktor helyett, mert az van is otthon. "De" volt a válasz, úgyhogy megspóroltam pár ezer forintot. Ez már 8 körül volt, elindultam haza, persze már zárva az összes gyógyszertár.
Hát kb. ez történt. Most félig béna vagyok mindkét kezemmel. Öltözködés az katasztrófa, fürdés még inkább. Még az ajtókat is nehezemre esik kinyitni... csodálatos. Lehet sajnálni :D

Tavaszi nagytakarítás

A minap Imcsi felhívta a figyelmemet arra, hogy már megint egy hónapja nem firkantottam ide semmit, és valóban. Szégyellem is magam, ezért - tekintettel arra, hogy díjat kaptam tőle - kötelességemnek érzem, hogy leírjam, mi is történt velem legutóbbi bejegyzésem óta. De ezt nem ma, nem ebben a bejegyzésben fogom megtenni.

...ácsi... akkor most mi?

Nos, a díj, amit Imolától kaptam, a következő:

Szabályai is vannak, tovább kell adni, négy, 200 fő alatti olvasóval rendelkező blognak, őket hozzászólásban értesíteni kell, és meg kell említeni azt is, akitől te kaptad. Ezt a bejegyzést arra szánom, hogy eme feladatomnak eleget tegyek (nem fog sikerülni), ezért nem kerül ide, hogy mi is történt velem mostanában.

Ahogy nézem, a harmadik szabálynak már eleget tettem, akkor jöjjenek az én díjazottjaim:

Röhögő - Jómagamnál idősb, ámbátor ugyan olyan fiatalos kétgyermekes anyuka naplója, aminek egyetlen célja, hogy minden napjában megtalálja azt a szemernyi boldogságot, ami a túléléshez szükséges. Humoros, és szórakoztató, ha magam alatt vagyok, mindig segít felállni, és leporolja a nadrágomat.

Imcsi - Korombeli, világlátó leányzó, kinek ténykedését mostanában már csak csendesen szemlélem, de továbbra is szorosan követem mindennapjait. Nagyon szeretem, ahogy ír, érdekfeszítő stílusával és frappáns szófordulataival igazán lebilincselő tud lenni, még ha csak egy délutáni kávézásról is van szó. Azt a merszet, szabadszelleműséget képviseli, amit mindig is hiányoltam magamból.

pont pont pont

Az a helyzet, hogy a legtöbb blog, amit olvastam leállt, már hónapok óta, így nem tudok tiszta szívvel díjazni még két másikat. Azonban ezen megpróbálok változtatni. Amennyire időm engedi így a vizsgaidőszak kapujában, igyekszem keresni két olyan blogot, ami megfog, hogy ne maradjon csonka a listám. Emellett, ahogy jómagam is megkaptam a díjat tétlenségemtől eltekintve, szeretnék egy különdíjat kiosztani:

dorothy - Őt személyesen is ismerem, bár nem túl jól, és már az is régen volt. Zenész, nem is akármilyen, és valahogy mindig kicsit más világban élt, vagy legalábbis nem abban, amiben én. Szinte minden bejegyzésétől borsódzik a hátam.

Hajnali találós kérdés

Mi indíthatja arra az exem - akit az elmúlt négy hónapban többször is megkértem, hogy ne keressen - arra, hogy éjjel fél háromkor a következő SMS-sel ébresszen: "dikk majdnem hozzátok mentem haza"? (ugyan azon a lakótelepen lakunk)

Őszintén, erre nekem kíváncsinak kellene lennem?

U.i.: Ha esetlen olvasod, nem bunkó akarok lenni, csak tényleg nem értem, hogy ezt miért kell közölni.
U.u.i.: Az előbb hívott, hogy nem nekem akarta küldeni. -.-

Kósza nóta porosodó lantról

Lehunyom szemem, újra itt vagy, velem egy gombolyagban.

Dübörög fülemben a szíved, összhangban lüktet vele az enyém,

belélegezlek, érezni akarlak bőröm minden négyzetcentiméterén.

Felforralod a vérem, agyam megfullad, hormon-ostor csattan,

de összeszorítom fogam, s a gondolat, mit megmaradt ép eszembe idézek:

még korai az óra, s a test gyönyörén messze túlmutat ama gyógyító igézet,

mit sebzett lelkemre - oh, én Lillám, Lédám, Lee Annácskám - tőled írül kaptam.

New love, new life

Nos, a vacsora iszonyat jól sikerült, de a betegségem miatt, még mindig nem úgy végződött, ahogy szerettem volna. Ellenben kedden, azaz tegnap ismét nálam volt, és úgy döntöttem, hogy fertőzés ide vagy oda, én nem bírok tovább várni, úgyhogy megcsókoltam. Nem kellett csalódnom. Iszonyat jól csókol. Jobban, mint bárki más ezelőtt. Tehát most együtt vagyunk.

Elég furcsa, hogy tök régen ismerjük egymást, de egyáltalán nem kényelmetlen. Csak valahogy nehéz elhinni, hogy együtt vagyunk. Szokatlan még.

Érdekes, hogy eddig, az utóbbi 5 napban körülbelül 15-20 órát volt itt, azt végigbeszélgettünk, most meg percekig csak ültünk összebújva. Nagyon jó volt. Nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Legalábbis úgy érzem. Jó vele lenni, és végre megint boldog vagyok.

Ma délután is feljött hozzám, és kiderült, hogy elmarad a próbája, úgyhogy itt is tudott maradni jó sokáig. Most viszont, hogy elment, hirtelen iszonyat üres a szobám.
Kezdtem már azt hinni az utóbbi fél év után, hogy nem fogok tudni még így érezni. Egészen pár nappal ezelőttig féltem, hogy nem fog menni, de aztán valami kattant az agyamban, és azóta kb. tíz centire a talaj felett érzem magam.

Annyira hihetetlen az egész, még szavakba se tudom rendesen önteni. Nem is erőlködök tovább. Legyetek jók.

Expectations

Csütörtök este vacsoravendégem lesz. Egy hölgyemény. Romantikus típus, abban meg jó vagyok, úgyhogy bedobok mindent. Majd tudósítok.

Frissítés: Nos, nem lesz ma vacsora. Az ok, hogy csúnyán lebetegedtem. Nyilván pont akkor, amikor a legkevésbé sem kellett volna. Eddig egész télen nem volt semmi bajom... Az új időpont vasárnap, ha minden jól megy, addigra kikúrálom magam.
Au revoir

A magányos fűz

Vihar van a puszta fölött.

Harsogva veri az eső a szikkadt rögöket,

az égbolton valami idegen istenség dörömböl hangosan,

levelekkel játszik vadul a szél, felkapja, szaggatja, gyűri őket,

de a magányos fűz a parton csak áll, áll szilárdan.

Kitart, pedig mintha a világ esküdött volna ellene.

Ágait szélrohamok tépik, s ő tűri, törzse meg se remeg,

gyökerét jeges hullámok harapják, de ő hagyja, talán még meg se hatja.

A háborgás elől menekülő kóbor is levizeli, ám róla ez is lepereg,

a szomorú fűz a parton csak áll, áll szilárdan.

Azután kisüt a nap, elvonulnak a fellegek.

A szél sem tépázza már a vetést, füvet, tavat, ágat,

a merengő láthatja, amint a láthatár a hirtelen hőségtől megremeg,

s a fűz, mintha mi sem történt volna, az arra vetődőnek újra, boldogan ad árnyat.

Csak az igazán figyelmes láthatja, azt a néhány, furcsán csüngő vesszőt koronáján.

"De már úgy voltam a Hazámmal, mint az Istennel...

... Nem haragudtam rá, amiért nincs."

In- and out-

Kívül:

Tegnap hatalmas volt az impró feszt döntője. Igaz, nem voltunk a toppon, és mindhárom csapatunk a mezőny vége felé zárta a versenyt, azért elmondhatom, hogy élveztük. Szerintem mindenki nevében beszélek. Hogy miért nem sikerült igazán magunkat adnunk, nem tudjuk. Valahogy nem volt jó napunk. Nem volt meg az a megszokott sziporkázás, ami belengi a termet, ha összejön a társaságunk. Emellett, sokszor nem is értékelték a humorunkat. Valahogy nem értették. Békéscsaba és környéke azért eléggé félreeső kis szubkultúra. Még autópályánk sincs, megyeszékhelyek között egyedülálló módon. Nagyon jól éreztem magam a srácokkal, de nem csoda, hiszen talán ők voltak azok, legalábbis néhányuk, akik először fogadtak el annak aki igazán vagyok. Itt arra gondolok, hogy azért általánosban meg még középsuliban is sokszor kinéztek, mert szeretem a verseket, mert elérzékenyült a magyartanár, amikor felmondtam a kötelezőt, és hasonlók. Ez a társaság volt az, ahol hosszú ideig otthon érezhettem magam. Nagyon hiányoznak azok az idők. Na de tegnap jó volt, nagyon is. A többi csapat valami fantasztikusan alkotott, kiemelném a házigazdák két csapatát a gödöllői ClubSzínházból, illetve a Szó és Kép Színpad delegációját Pápáról. Marha jó volt. Csomó emberrel volt időm beszélgetni, és mindenki nagyon kedves volt. Jól éreztem magam. Utána ide jöttünk az albérletbe, és csaptunk egy fenomenális bulit. Rengeteget hülyültünk, partiztunk, táncoltunk. Itt is rengeteget beszélgettem, az egyik csajszival kb. fél hétig fent maradtunk beszélgetni, aztán befeküdtünk aludni az ágyamba, mert nem akarta hagyni, hogy a földön aludjak. Még most mondom, hogy semmi nem történt köztünk, barátok vagyunk, méghozzá nagyon közel áll a szívemhez. Ott feküdtem mellette, mindenféle kényelmetlenség nélkül, annyira természetes volt, és annyira jó, hogy ilyen közel érezhettem valakit magamhoz, akiről tudom, hogy törődik velem, hogy azt el se tudom mondani. Ez nagyon hiányzott. Amúgy is sokszor öleljük meg egymást, most is odabújtam és megöleltem, és nagyon megnyugtató érzés volt, hogy nem vette rossz néven, nem vette közeledésnek, nem vált kényelmetlenné a helyzet, egyszerűen megölelt ő is, fordultunk egyet, és aludtunk. Ez nagyon kellett most a magányomnak.

Belül:

Fél a boldogságtól a Magány.
Hogy honnan tudom? Még kérditek?

Hát onnan pajtikáim,

hogy tegnap boldog voltam, s ez egészen megszéditet.

Pedig itt, bent, nekem nagyon fáj.

Rág a Magány.

Szóval tegnap boldog voltam.

Nem is csak tegnap, egészen máig,

pár órával ezelőttig,

amíg a vonat el nem indult. Csikorgó kerekek viszik Csabáig,
s felszállt rá a boldogságom is.

Rág a Magány.

Hosszú ideje először voltam hal a vízben.
Most megint nehezen veszem a levegőt.
Levegőt!

Somehow I have to use English

I don't know why. Probably because I haven't really spoken or written in English for a while now. Please, excuse me this little whim of mine.
To get to the point, I'm lonely. And it's starting to show signs on me. It's not that I don't meet girls, I even have dates occasionally, but nothing important. There's no vibe at all. For example, I'd been talking to a girl for a few days on one of the popular community pages. We arranged a rendezvous and I was sitting on pins and needles all week, but when we met it was ... I don't even know ... disappointing somehow. She was disappointing. She was different from what I expected. I've known her for a few years, and she was always a kind of sexy, sensual woman for me. But when we met she was completely stripped of her lascivious aura. I was planning on making a move, but I felt no attraction. Don't get me wrong, we had a great time, I showed her some of my favourit places in the city, and she liked them all, we had a long walk, and talked without stop, but it didn't mean anythin. I don't even know if I want to give it a second shot. Time will tell.
On the other hand, there's a girl I know for about a year and a half. When we first met, I kind of fell in love for a short time even though I was still together with my ex then. We were at the birthday party of a mutual friend, and we started off pretty well. We had a good time together. After that she invited me to her birthday which was held about two weeks later. I really wanted to go, but my ex got jealous, so we went there (together) I wished the girls happy bday, and we went home. Not a very smooth move I guess. Anyway, we started chatting with this girl again right before we broke up with my ex, and things started escalating about a month ago. We pretty much are on the same wavelength, but there are two big problems. One is that in the meantime she started going out with a guy, the other is that she is studying in a city that is as far from Bp as my hometown is. Great.
So this is pretty much it. My so called love life. Oh yes, there was another girl, back in my hometown, we talked for a while, promised to meet, but didn't. This went on for about 3 weeks, so I gave up. I didn't even want to go out with her in the first place, the whole thing was a set-up. My best friend tried to help me, with little luck. But I appreciate his effort.
I hope writing this article helps. Good night lads.

Tegnap ismét volt Impró Fesztivál. (Azaz tegnap előtt, de rajtam kívülálló okok miatt félbe kellett hagynom a bejegyzés megírását.) Azért ismét, mert már tavaly is voltam.

És hogy mi is ez? Nos egy országos csapatverseny, színházasdi, a lényege, amint a nevéből is látszik, hogy improvizálni kell. Ha ismeritek a Beugró című műsort, na valami olyasmi, csak amatőrökkel, és ugye többen. 4 fős csapatok nevezhetnek, az országban azt hiszem 4-5 helyen rendezik meg, illetve mindenhonnan továbbjut az első két társaság a döntőbe. Idén Gödöllőn lesz, szombathoz két hétre.

Három nagyon kedves barátommal indultunk, ketten volt Közgé-Színpados színjátszótársaim, akikkel mindig is nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, illetve egy nálunk valamennyivel idősebb, de szintén volt Közgés és Féling-es fiatalember. Természetesen hatalmasakat játszottunk, és úgy lettünk másodikok, hogy egyszer kaptunk egy hárompontos levonást időtúllépésért. Nagyon jó volt újra színpadra lépni. Tulajdonképpen egy éve nem csináltam ilyet (az egy héttel ezelőtt tartott "bemelegítő" imprózgatástól eltekintve). Nagyon jó volt a társaság, a tavalyitól eltérően most más csapatokkal is megbarátkoztunk.

A legjobb az egészben, hogy három csapatban voltak Közgések, és mind a három csapat továbbjutott. Ugyan az előbb azt írtam, hogy csak kettő jut tovább, idén ettől eltekintett a szervezők képviselője, mert holtverseny lett második helyen, és ugyan ilyenkor még kapnunk kellett volna plusz egy feladatot, ami eldönti a sorrendet, de a szokatlanul magas pontszámok miatt (mindkét csapat bezsebelt egy 10-10-10-es értékelést) úgy döntött, hogy nem foszt meg egyikünket se a lehetőségtől.

Két hét múlva, ha megvolt a döntő, majd írok arról is.

Nem értem

A nőket. Miért van az, hogy dumálgatunk egy lánnyal, megbeszéljük, hogy találkozunk a hétvégén, mondja hogy persze, meg tök jó, meg stb., aztán meg közli, hogy délután mással találkozik, de majd ír facebookon, ha hazaért. Jó mondom, akkor felhívom havert, nincs-e kedve felugrani. 8 körül felmegyek facebook chatre, látom online a lány. Na, én nem fogok ráírni, majd ír, ha úgy gondolja. Kb. 5 perc után eltűnt. Alapjában véve ez nem lenne gond, csak ha már megbeszéljük, akkor legalább annyit írhatott volna, hogy "bocs, hazaértem, de más dolgom van". Vagy "csá gyökér, tököm se akar veled találkozni". Miért nem lehet egyenesnek lenni? Főleg, hogy tegnap megkérdeztem, hogy nincs-e kedve jövő hétvégén eljönni megnézni az impró fesztivált, és amikor mondtam, hogy én is versenyzek, akkor mondta, hogy na akkor mindenképp eljön. Na sebaj, igazából úgysem vettem túl komolyan az egészet, mert még marhára bele van gabalyodva az exébe. Pedig tudja jól, hogy megcsalta, és hazudik neki... Ti egyáltalán értitek magatokat?

Egy kicsit legyőztem magam

És nagyon büszke is vagyok rá.

A héten nem ettem. *DUNN DUNN DUNN* Léböjtöt tartottam, mert épp ideje volt visszavenni a zabálásból. Alapból sem ettem soha keveset, szeretem a hasam, de a három hét alatt amit itthon töltöttem, főleg a nagymamáknál ettem (hál istennek mindketten itt laknak a lakótelepen), és hát finoman főznek, azt meg kell hagyni. Ennek az lett a következménye, hogy még nagyobb adagokat nyeltem le, és igencsak hízásnak indultam. Nem über gáz még, de van mit leadni. Na de most nem ez a lényeg, hanem hogy ez azért nagy teljesítmény volt tőlem, és tulajdonképpen nem is igazán értem, hogy vettem rá magam. Mondjuk két héttel ezelőttig el se tudtam volna képzelni, hogy egy napig ne egyek szilárd kaját, most meg 5 napon keresztül csak vízen, teán, meg zöldség-gyümölcs turmixon éltem. És nem is volt olyan rossz.
Persze nem így bumm elkezdtem hétfőn, hanem már a hétvégén is keveset ettem, vasárnap már csak egyszer, akkor se sokat. Aztán hétfőn csak vizet meg teát ittam egész nap, mert nem volt még turmixgépem, estére gyűlöltem is mindenkit, aki a közelemben evett. Eskü olyan volt, mintha összeesküdött volna ellenem a világ. Az utcán, az előadótermekben, a villamoson, még 9gag-en meg facebookon is tele volt minden kajával. Hát azt hittem hülyét rántok. De mindegy, kibírtam. Kedden vettem turmixgépet, onnantól kezdve minden nap ittam másfél liter turmixot, amiben volt két nagy narancs, egy citrom, másfél nagy alma (persze héjastol), egy nagy banán, egy nagy sárgarépa, meg egy marék ruccola. Szóval még finom is volt. Emellett megittam még egy liter teát, meg valamennyi vizet. Azt nem követtem már. És persze jártam sokat csurgatni...
Ami egészen hihetetlen a számomra, hogy egész héten tele voltam energiával, holott máskor, ha éhes vagyok szörnyű morcos tudok lenni. Most meg a nap nagy részében éhes voltam, és semmi. Vidám voltam, kedves, és energikus. Tiszta jó.
Csütörtökre már azon gondolkoztam, hogy tudnám én ezt tovább is csinálni, de eszembe jutott, hogy mielőtt elkezdtem olvastam, hogy 5 napnál tovább már csak orvosi felügyelet mellett szabad, szóval inkább hagytam. A péntek megint nehéz volt már, mert ugye közeledett a vége, és már azt tervezgettem, hogy miket is fogok enni a hétvégén. Persze azt is csak óvatosan, nem tenne jót a gyomromnak hirtelen megterhelni. Éppen ezért reggelire csak egy joghurtot ettem, ebédre héjában főtt krumplit meg főtt tojást (nem gondoltam, hogy valaha így fogok örülni egy kis főtt krumplinak), vacsira meg pirítóst. Nyamm. Holnap reggelire kis adag tejberizst tervezek, aztán irány mamához ebédelni, de tartom a mértéket. Kevés borsóleves, meg elvileg hagymás krumpli lesz. Hú, már csorog a nyálam, ahogy írom... be is fejezem, mielőtt megéhezek.
Az elhatározás megvan, mostmár csak el kell járnom a heti 3 karatéra, meg tartani a kis adagokat, és nem lesz semmi probléma. Egyszer végre jól fogok kinézni bikini-szezonra :P (remélem)

Random act of kindness

Szóval ma ballagtam a Corvinban, mert nem volt jobb dolgom, és azon gondolkoztam, hogy azért jó lenne valakit megajándékozni. Filóztam, hogy kit, meg mivel, tekintettel arra hogy nincs barátnőm, de semmire sem jutottam. Kb. ekkor sétáltam el a ruhatár előtt a másodikon, és bepillantottam. Egy saccra korombeli, szép csajszi ült bent, és olyan savanyúan bambult maga elé, hogy rossz volt nézni. Na mondom, ez egy ómen. Gyors meg is fogalmazódott bennem a terv, vettem egy szál vörös rózsát, volt nálam papír, toll, kanyarítottam egy gyors üzenetet, amiben leírtam, hogy miért kapja, meg hogy legyen szép napja, persze bókokkal megtűzdelve, és természetesen aláírás nélkül. Rátekertem a virág szárára, odasétáltam, és letettem az asztalára. Ezalatt bámulatos gyorsasággal váltották egymást a kifejezések az arcán. Először csak unottan nézett fel rám, amikor odaértem, ezt először gyanakvás váltotta fel, gondolom arra reagálva, hogy huncut mosolyt villantottam rá, majd csodálkozás, amikor leraktam a rózsát. Köszöntem, meg boldog Valentin napot kívántam, akkor már mosolygott, méghozzá valami iszonyat bájosan. Mire annyira felocsúdott, hogy megköszönte, már kifele tartottam. De legalább egy centire a föld felett. Nem véletlenül mondják, hogy jobb adni, mint kapni. Egész délután tök jól éreztem magam.

Thomas O'Pamacska, Georges Vén Kujon, Roquefort és a többiek

Ma délután én voltam az ügyeletes gyermekfelügyelő, ezért tegnap elhatároztam, hogy csomó jót fogunk játszani húgommal. Előkészítettem három olyan dolgot, amik valószínűleg nagy hatással voltak rám gyermekkoromban, mert a mai napig éléken élnek az emlékeimben.

1. Ne ébreszd fel a papát társasjáték.

Ez a gyöngyszem a mai napig ott figyel a polcomon. Nagyon egyszerű játék, mégis iszonyú szórakoztató. A játékosok (maximum 4) gyerekeket alakítanak, akik az éjszaka közepén megpróbálnak kiosonni a konyhába némi harapnivalóért anélkül, hogy felébresztenék a békésen szendergő papát. Ez azonban koránt sem olyan könnyű, mint amilyennek látszik. A pályán 6 üres, és 16 képpel és számmal ellátott "csapda" mező van. Ha csapdára lépsz, az azt jelenti, hogy zajt csaptál, büntetésül a mező értékének megfelelően meg kell nyomnod a papa óráján levő gombot. Űzött tekintetű családapánk változó számú gombnyomás után felriad, és visszaküld a starthoz. A gombnyomások alól kibúvót jelent az, ha nálad van az adott mezővel megegyező kártya. 

Emlékszem, hogy mindig nagyon megijedtem, amikor felriadt a papa. Elég zajos is, meg az arca is ijesztő, viszont vicces, hogy lerepül a sapkája. Rengeteget játszottunk vele, és mégis, még mindig működik:)

2. Van egy kirakóm (nem puzzle, kirakó, szépen, magyarul:)), amit annak idején nagyon szerettem. Már nem teljesen kezdő, 300 darabos, és egy iszonyat részletes, indián falut, és mögöttük elterülő tájat ábrázoló festmény van rajta. Kiraktam vagy százszor. Nagyon szerettem. Igaz, hogy kilenc éves kortól írja, de tudni kell, hogy Luca a korának megfelelő kirakókat úgy rakja, hogy nem hajlandó nézni a képet, nem fordítja fel előre az elemeket, sőt, néha fejjel lefelé kezd neki, mert máskülönben nem jelent neki kihívást:) Na nekiültünk ketten, és pillanatok alatt kipakoltuk. Ugyan nem siettem túlságosan, de ahhoz képest, hogy először látta, félelmetesen ügyesen tartotta a lépést:)

3. Megnéztem vele az egyik kedvenc mesémet, a Macskarisztokratákat. Ha valaki nem ismerné, akkor sürgősen nézze meg, aki meg ismeri, az is:) Fantasztikus karakterek, szuper poénok, vicces esések és bukdácsolások, szóval egy igazi Disney rajzfilm, a jobbak közül!

Hál'Istennek mindhármat nagyon élvezte, nem okozott nekem csalódást, az én gyerekkorom értékei valahogy benne is tovább élnek úgy néz ki, és ez nagyon megnyugtató:) 

Find of the day

Mostanában Star Treket nézek, és tegnap képeket kerestem az Enterprise-ról, mert le akartam cserélni a háttérképet a gépemen. Sajnos nem találtam olyat, ami abszolút elnyerte volna a tetszésemet, de olyasmire bukkantam rá, amitől kislányos rajongás fogott el: http://conservationreport.com/2009/01/14/science-fiction-spaceship-size-comparison-chart/
Őszintén szólva kicsit szégyellem, hogy eddig még nem találkoztam vele. Azért elég nagy sf geek vagyok, hogy az ilyenekről hallanom kéne. Na sebaj, mostmár láttam, tudom.

Back (to the bar)

I'm back!

Kis leállásom az újévi "elásom magam" hangulatomnak tudható be, amiből asszem végre sikerült kirángatnom magam, illetve annak a ténynek, hogy a tanulás kiölt belőlem minden kreativitást, és gondolkodni akarást. Na de most itt vagyok, köszönhetően nagyrészt annak is, hogy tegnap tök jól éreztem magam Kondoroson, végre sikerült úgy buliznom, hogy ne gondoljak "rá", ami nagy szó. Végigpörögtem az estét, és fél ötkor is csak azért indultam haza, mert így is csak 6-ra jutottam ágyba. Pedig Kondoros nincs is messze annyira... Hülye buszok.
Nekem most Kondoros volt Tokio, és a Nefi a bár:)

Being moody

Új bejegyzés

És igen, ezt a bejegyzést kissé ittasan készítem. De azért figyelek. Látszik ez abból is, hogy "kissé ittasan"-t írtam "kissémittasajt" helyett, ami elsőre kikerült az ujjaim alól. Ha valamilyen hiba mégis elkerüli a figyelmemet, és holnap se javítom, akkor bocsi. 

Hogy a lényegre térjek, arról lenne szó, hogy miért leszek idióta, ha iszom. Ma az a kényszerképzetem támadt, hogy az egész, amit csinálunk az csak egy színjáték, és mindenki tudja, de csak én veszem tudomásul. És ilyeneket mondtam, hogy "ti tényleg nem értitek, ugye?". Ettől még én is megijednék, nemhogy mások. Lehet tényleg ki kéne kérnem valaki nálam okosabb véleményét...

Boldog (Nem!) új évet!

Juhé újra Pesten! Nem. Mármint nem juhé. Cirka egy hónapot sikerült otthon tölteni, és az a helyzet, hogy egyáltalán nem hiányzott a főváros. Koszos, tele van "bizalomgerjesztő" emberekkel, büdös, tömeg és lökdösődés van. Az egyetlen pozitívum az, hogy nem kell várni a tömegközlekedésre. Meg az, hogy bármit csinálhatsz, bármikor. Nem hiányzott a szűk három órás vonatút se (bár a három Star Trek rész egészen szórakoztató volt), az állomáson cipekedés, buszra fel, buszról le, Blaha tömeg, "négyeshatos". Na meg az sem könnyített a dolgon, hogy tudtam, hogy minden szét van rámolva idefent. Hogy miért? Nos, kérdezzétek valaki olyantól, akit azzal keltettek 2013. január elsején, hogy az éjjel betörték az albérletbe. Ja, hogy én vagyok ez a valaki? Hoppá hoppá. Nyalóka.
Szerencsére nem vittek el semmi fontosat (tekintve, hogy semmi fontos cuccom nem volt fent), csak a parfümöm tűnt el, de az pótolható. Lakótársaim nem voltak ilyen szerencsések. Többek között két laptop, kp. és két pár cipő vált kámforrá. És persze szép nagy kupi várta a srácokat, amikor reggel félrészegen hazaestek.
Szétszedték a zárat, és besétáltak. Mi sem egyszerűbb, mint szilveszter éjszaka betörni valahova. A helyszínelők találtak egy ujjlenyomatot, de ez még semmit sem jelent.
Le lett cserélve a zár, ami pozitívum, masszívabb, mint a régi, de kulcsom még nincs. Majd másoltatunk.
Ma megünnepeljük D szülinapját. Remélem jó lesz, és kicsit oldja a hangulatot. Valami dohány beach nevű helyre megyünk, ?hétre?. Mint kilencedikben :D Azt mondják, hogy páran korán hazamennek, és azért kezdünk ilyenkor. De nem hiszem, hogy odaérek addigra, tekintve, hogy most is ezt írom, és még tusolni, borotválkozni vacsorázni kell, közben meg már 6 múlt. Jobb is lesz, ha megyek. Remélem nektek jobban indul az év!

Ezt a bejegyzést Tard The Grumpy Cat támogatta.

Megint OutKastet hallgatok. Mondjuk csak az utolsó két albumot, főleg az Idlewilde-ot. Nagyon eltalált hangulata van. Mellesleg a film se rossz. nézzétek meg, ha van egy szabad estétek.