Újra

I’m dead… and I’m alive

I’m dead and I’m alive and dead and alive again

That’s my rollercoaster

And you throw tickets and words at me: „Go again!”

Can’t help but take them

And jump with a smile on this bloody ride again

Mesmerised, I look

Expecting the starting rise never to end again

You stand in the booth

Guiding this damned train into the drop again

Hidden by darkened glass

I can’t see if you fear or cry or laugh at me again

All I do is hope

And I die… and I rise... and die a little… inside… and I scream: Again!

Or maybe this:

There’s this godforsaken brick wall here

Resisting all attempts of scaling

You could walk left or right for a year

There’s no end you’d be reaching

If knowledge quenches your thirst

My plan is simple, really

I keep runining at it head first
Not learning from it, clearly

Random reggeli elemzés

D. (kolléga):  A tegnap küldött leveledre én kaptam választ, pontosabban feleletként egy kérdést:

"Hi S. and D.,

Can you confirm at what stages the SLO / SLA stops running please ?

Regards

H."

D.: mire gondolt itt a költő?

Én: A megszólításban egyszerre két személyt címez, ezzel valószínűleg a management pozíciók magányát szeretné érzékeltetni.

Igyekszik kinyúlni a kollégák felé, célja emberi kapcsolatok létesítése.

A szövegtörzs tömör, egyszerű, a rideg stílus elzárkózást jelent, ami nagyon szép kontrasztot alkot az előző szakasszal.
Az SLO/SLA egy kettős metafora, egyszerre jelképezi az Agentekre nehezedő nyomást és az ügyfél egyre növekvő elvárásait. Az enyhén kusza szórend a cégen belül folyton érezhető fejtelenséget hívatott kifejezni.

Ha jól megfigyeljük, egy kevés bizonytalanság is lakozik a szöveg írójában, ez egyértelműen kitűnik a kérdőjel előtt álló szóközből.

Néha csak jól jön a sok középsulis verselemzés... :D

Optimistának lenni

időnként eléggé szívás. Például most. Az utóbbi időben alig látom a barátnőmet. (Tulajdonképpen érthető, kezdődik az egyetem, dogozott, csomó elintéznivalója van.) Ma meglebbenti a lehetőségét, hogy talán rá fog érni, én egész délután azt várom, hogy jöjjön. Most 9 óra múlt, elég valószínűtlen, hogy még ma megjelenik nálam. Emellett nem hívott, nem írt, hogy mi van, én meg hiába tartom elég valószínűnek, hogy nem látom ma, elég kibaszott optimista vagyok ahhoz, hogy ne legyek képes elhitetni ezt magammal, és még mindig reménykedjek. És akkor ne legyek ideges.
De hát hiába. Ha én egyszer szeretek, akkor szeretek.

VOLT-nincs

A következő történt: Évek óta dédelgetett vágyam egyszer eljutni a VOLT fesztiválra, mert minden évben fellép egy, vagy több a kedvenc előadóim közül. Tavaly sikerült ezt a mániámat ráragasztanom legjobb barátomra, G-re is. Csak a könnyebb értelmezés kedvéért ideírom, hogy szülővárosomból oda-vissza megjárni a soproni utat cirka 13 óra, és 9000 Ft, plusz bérlet, kaja, pia, stb., és be kell ismerjem, csórók vagyunk. Ettől függetlenül, amikor november végén megláttuk a 30 Seconds to Mars és a Billy Talent feliratokat a fesztivál honlapján, elhatároztuk, hogy ha törik, ha szakad, mi ott leszünk. Amint lehetett meg is vettük a bérleteket elővételben, úgy okoskodva, hogy ha júniusra mégsem lesz annyi pénzünk, hogy el tudjunk menni, akkor még el is tudjuk adni a jegyeinket.

Szerencsére erre nem került sor, és múlt hétfőn nekilódultunk, és előbb Budapestre, majd másnap Sopronba utaztunk, egy heti ruhával, sátorral, fürdős cuccal.

Mivel G barátom még nem nagyon jár a fővárosban, a hétfő délutánt-estét azzal töltöttük, hogy elsétáltunk a Petőfi hídtól a parlamentig, onnan Deák térre egy kis sörözésre, majd Pest belvárosában vissza a Corvin negyedhez. Ezt sikerült úgy megoldanom, hogy másnapra úgy fájt a jobb bokám, hogy alig bírtam ráállni. Reggel így sántán indultunk el ismét a Keletibe egyik lakótársam társaságában.

Átszállással mentünk Sopronba, Győrig RailJettel. Kényelmes volt, hűvös, volt helyünk. A homokszem ott került a gépezetbe, hogy a GYSEV vonat, amire át kellett volna szálljunk dugig volt, mire odaértünk, így nagyjából 80 fesztiválozó társaságában ott ragadtunk a peronon. Sebaj, összehaverkodtunk egy tokaji társasággal, dumálgattunk, amíg vártunk a következő járatra.

Sopronban persze már csurig volt az állomás, mindenki a buszra várt, aminek kb. fél óra volt egy forduló. Szépen lassan elkezdtek szállingózni az emberek a szomszédos taxiállomás felé, igazából nem volt nagy különbség a kettő között, a buszjegy 390, a taxi 1500/út volt, azt négy felé osztva még jobban is jártak az emberek. Végül másfél óra után sikerült is feljutni, majd még 3 óra után bejutni a fesztiválra. Közben a sorban lespanoltunk három pestivel, akikkel később egész sok időt töltöttünk.

5 óra körül lehetett már, mire bejutottunk, 2-kor volt a kapunyitás, gondolhatjátok, mennyi ember volt már bent. A két kempingből az árnyékosabbikat vettük célba, de szinte lehetetlennek tűnt a dolog. Végül, kiadós sétálgatás után úgy oldottuk meg, hogy az egyik füves terület közepén keresztbe ki volt jelölve egy indokolatlanul 4 méter széles közlekedő sáv. Na mi azt beszűkítettük kb. 3-ra, így kényelmesen elfért két sátrunk. Mire végeztünk a sátorállítással (ne tessék semmi szexuális tartalmúra gondolni (ha eddig nem gondoltál, akkor mostmár igen, nyehehe :D)), addigra már hárman-négyen elkövették ugyanezt a csalafintaságot, úgyhogy már érezhető volt, hogy erősen leng a pallos kis utacskánk felett. Heves vállvonogatások közepette elindultunk közbenézni, mert mégiscsak lássuk már, hogy mi van. Lakótársam, B, aki veterán VOLT-ozó (ez talán a 4. volt neki), volt olyan kedves (na így ne írjon az ember szóismétlést @#*^@~%) és körbevezetett minket... Aztán kimentünk sörözni. Találkoztunk a korábban említett pestiekkel, (a továbbiakban A Pestiek) és nagyjából dumálgatással, sörözgetéssel telt el az este/éjszaka. Belehallgattunk 1-2 koncertbe, de nem nagyon volt kedvünk partiztni.

Első nap rá kellett jönnünk, hogy nem nagyon fogunk tudni 8-nál tovább aludni, mert addigra kezd rásütni a nap a sátorra, és onnantól marha meleg van. G panaszkodott, hogy valami lyukban alszik, de meg kellett nyugtassam, hogy én is, viszont sikerült egyetlen pózt találnom, amiben tök jót aludtam.

Volt egy olyan szerencsénk, hogy G apukájának unokatesója Sopronban él, és volt olyan kedves, hogy megengedte, hogy hozzá járjunk fürdeni. Mégis csak jobb kulturált körülmények között tisztálkodni napi egyszer. Nulladik nap nem voltak otthon, úgyhogy első nap délelőtt elindultunk hozzájuk. Mentünk gyalog, tekintve, hogy csak 3,5 km, mi az nekünk. Igen ám, csak marhára fájt a lábam még mindig. Mindegy, drága a buszjegy, inkább végigküzdöm magam az úton, végül is férfi vagyok, vagy mi fene. Persze egy helyen rossz irányba fordultunk, úgyhogy jól eltévedtünk, egy bácsi igazított útba minket. Utólag visszanézve cirka 4 km-re bővítettük a túránkat. Odaértünk, G bekapcsolta az előzőleg a lemerülés szélére sodródott telefonját, és megkapta a reggel küldött SMS-t, mi szerint mégsem reggeltől 4-ig lesznek otthon, hanem 4 után... hát... jó.

Kitaláltuk, hogy akkor menjünk le (azért le, mert a rokonok lakása nyilván a város magasabban fekvő részén található) a buszállomásra, és vegyünk bérletet. Már korábban informálódtunk róla, hogy a havi diákbérlet 630 Ft!!! (igen, hatszázharminc), úgy éreztük, ezt igazán megengedhetjük magunknak. Mivel már iszonyúan ki volt a lábam, kénytelen voltam félretenni önbecsülésem, és buszra szállni 390 Ft-os menetjeggyel. Kész röhej, hogy nincs két buszjegy ára egy bérlet. Nem egy BKV, az tuti.

Bérlet pipa, akkor vissza a fesztiválra, mert még mindig csak dél volt. Kerestünk egy árnyékos helyet, vettünk sört, és iszogattunk, tekintve, hogy koncert még nem nagyon volt. 4-re visszabuszoztunk, aztán jól ott ragadtunk, és lemaradtunk 1-2 koncertről, de legalább beszélgettünk. Jófejek voltak vendéglátóink, még levest is kaptunk, hogy legyen valami meleg a gyomrunkban. Kb 7 körül értünk vissza, ismét kiültünk sörözni árnyékba, felhívtuk a pestieket, hogy merre járnak, ők csatlakoztak hozzánk. Aztán mentünk 30 Seconds to Marsra. Iszonyú nagy koncert volt, nagyon élveztem, egész előre sikerült furakodni. Hatalmas élmény volt, szinte katartikus. Azután kb. csak ültünk és dumálgattunk megint a pestiekkel, voltunk valami koncerten, de fogalmam sincs, hogy min. Elég hamar kidőltünk, elég vicces volt Borgore-ra elaludni. Kb 80 méterre volt a színpad, ahol játszott, úgyhogy a basszustól rengett alattunk a föld. Egyikőnket se zavarta túlságosan.

A többi nap nagyjából ugyanarra a kaptafára ment: kelés, fürdés, ivás, buli, ivás, buli, ivás, buli, alvás. Közben voltunk még a Civil faluban, ami a fesztivál egy része, ahol mindenféle szervezeteknek, cégeknek (Magyar Honvédség, Széchenyi terv, Szerencsejáték Zrt., MVM Paksi atomerőmű) voltak standjaik, játékokat lehetett játszani nyereményekért, ki lehetett próbálni ezt-azt, stb. Szórakoztató volt, sajnos G barátomat általában nem az érdekelte, ami engem, úgyhogy nem tudta szerintem egyikünk se kiélni magát igazán.

Voltunk még várost nézni, ami elég rövidre sikeredett fáradtság, sántaság és időhiány miatt, de el kell ismerni, hogy Sopron nagyon szép város. Vettünk szuvenírt.
A koncertek, amiket ki kell emeljek, a következők: 30 Seconds to Mars, Billy Talent, Knife Party, Dub FX (bár innen elrángatott G az Example-re, ami nekem nem tetszett), Hurts, Parov Stelar

Mind nagyon jó volt, a Knife Party és a Billy Talent kifejezetten. Ben Kowalewiczék valami iszonyút alkottak, imádjuk őket, és szerintem mostantól talán még jobban. Knife Partyn meg olyan buli volt a leghátsó sorokban is, hogy félelmetes.
Még marha sok mindent tudnék írni, de már kezdek kifutni a szuflából, meg biztos ti is, úgyhogy inkább itt elvágom a dolgot. Elképzelhető, hogy majd írok még egy bejegyzést, amiben benne lesz, ami ebből kimaradt, de magamat meg az ígérgetéseimet ismerve, ebből nem sok minden lesz.
Pá pusz majd jelentkezem.

Itt az ideje

annak, hogy mostmár tényleg írjak ide valamit. Ez a valami pedig az utóbbi pár hónapom kivonata kell, hogy legyen, tekintve a blog témáját és tartalmát. Ha egyáltalán lehet még Blognak hívni ezt a meg nem érdemelt módon elhanyagolt valamit.

Hogy a legfontosabbal kezdjem, úgy néz ki, hogy abbahagyom az egyetemet. Hogy végleg-e (remélem) vagy csak ideiglenesen, az még elválik az elkövetkező egy év során.

"Hogy mi?" "Most ez komoly?" "Szivatsz!" és ezekhez hasonló felkiáltásokkal, kikerekedett szemekkel, és leesett állal szokták fogadni fenti kijelentésemet. Nem is csodálkozom rajta, ugyanis ma annak a fixációnak a világában élünk, hogy "Márpedig diploma nélkül jól élni nem lehet." Nos, én szeretnék ennek nem hinni. Mit fogok csinálni akkor? Természetesen dolgozom. Hogy mit, az igazából nem olyan fontos. Hogy miért? Azért, mert ahhoz, amit csinálni akarok, pénzre lesz szükségem. Lesz egy kis kezdőtőkém ugyan, de az sajnos nem lesz elég. Mit akarok csinálni? CGI-t szeretnék tanulni.

Computer Generated Imagery. Számítógépes Grafika. Az a módszer, amivel a mai filmek nagy része, illetve a számítógépes játékok 100%-a (eltekintve egyes böngészős illetve flash játékoktól) nem létezhetne. Ide tartozik digitális 3D-s modellek (poligonális modellek) készítése, animálása, vizuális effektek készítése stb. 

Amellett, hogy ez nagyon elkezdett érdekelni, és elkezdtem beleásni magam, van még egy dolog is, amiért abba akarom hagyni az egyetemet. Ez pedig az, hogy egyszerűen nem megy. Képtelen vagyok komolyan venni. Én nagyon próbálkoztam, elhihetitek, nem szeretek feladni semmit, de most úgy érzem, hogy ez a helyes döntés. Már csak azért is, mert egyáltalán megfordult a fejemben az ötlet, hogy ezt nem kéne folytatni. Sosem hátráltam meg még semmi elől így, mert sosem éreztem azt, hogy meddő a próbálkozás.

Arra is rá kellett jönnöm, hogy nem akarok mérnök lenni. Nem tudom elképzelni magam, amint egész nap egy irodában ülök és számolgatok, meg méricskélek. (Nyilván itt azt is hozzá lehet tenni, hogy ha CG-vel foglalkoznék, az is egész nap monitor előtt ülés, de az legalább végtelenül kreatív munka, és a monitoron keresztül milliónyi másik világ kapuja tárul fel előttem) Egyszerűen nem érdekel ez a sok számolgatás, meg minden. Nem ezt akarom kezdeni az életemmel.

Szóval most ez a helyzet. Keresek munkát Pesten ősztől, és belefogok a tanulásba. Igazából már el is kezdtem egy tankönyvből önállóan, ami nálam marha meglepő, ugyanis sosem "tanultam" semmit önszántamból. Szóval ez már jó jel.
Ha meg ez nem jön össze, akkor nem tudom mi lesz. A BME-re nem szeretnék vissza menni. Sosem találtam magamban erőt arra, hogy olyasmikkel foglalkozzak, amik nem érdekelnek annyira. Nem hiszem, hogy be tudnám fejezni. De ez még a jövő zenéje. Remélem sosem szembesülök ezzel a döntéssel.

Hülyegyerek

Az én lennék.
Tegnap ismételtem elmerültem a budapesti városi forgalomban, hogy a félév utolsó szorgalmi hetét elkezdjem. Ez a következőképpen alakult:

A keletinél megint átvariálták a forgalmat a metrómegálló építése miatt, úgyhogy elsőre nem találtuk, hol lehet felszállni a buszunkra. (Azért a királyi többes, mert találkoztam egy volt osztálytársammal a vonaton.) Megnéztük a másik oldalt, majd mivel onnan sem indult az a busz, ami eddig, lementünk a metróba. Ezután már nem gond hazajutni. Otthon ebéd meg minden, kicsit késve indulás laborra. Fel a "négyes-hatosra" leszállás Petőfi híd budai hídfőnél. Sietve lépcsőzök lefele az aluljáróba, majd hirtelen elfogy alólam a talaj, és fejjel előre a lépcső alja felé közeledek. Aztán puff. Gyors helyzetfelmérés:
jobb csukló - fáj
fej - koccant, de csak picit, nem is érzem

bal comb - valószínű, hogy másolatot lehetne készíteni az összes kulcsomról a bőröm alapján

Na jó, akkor nem olyan vészes. Felpattantam, elhessegettem a kérdéseket, hogy köszönöm de jól vagyok, majd elviharzottam. A kéregetős néni volt a legviccesebb, csak állt velem szemben tátott szájjal és megdermedve...
Bementem laborvizsgálatra, húha marhára fáj a jobb csuklóm, és kezd szépen dagadni is. A bal könyökömben is alakul valami. Hát mindegy, végigültem. Aztán a német zh-t is megírtam becsületesen, utána irány a legközelebbi kórház, azaz a XI. kerületi Egészségcentrum. Beléptem, és kicsit megilletődtem, ugyanis a csabai kórház aulájához képest, ez a relatíve kicsi intézmény olyan volt, mintha a Vészhelyzetből lépett volna elő. Na mondom ez tuti magánkórház lesz, majdnem ki is fordultam, de magamra szóltam, hogy ne legyek nyuszi, kérdezzem meg, hogy mi van. A kissé életunt, és bunkó recepciós kisasszony, miután említettem, hogy lebucskáztam egy lépcsőről, elirányított a baleseti sebészetre. Adataim felvétele után a kezembe nyomott egy cetlit, majd még hozzátette, hogy harmadik emelet jobb oldal. Nézem a sorszámom, valami háromezer-nemtudomhány. Előttem jópáran várakoztak, de nem volt sürgős dolgom, ha nem nagyon mozogtam, akkor nem fájt a kezem, leültem olvasni. Pont volt nálam egy példány a sci-fi magazinomból. Ez olyan hat, fél hét körül lehetett, és én csak vártam, és vártam, és vártam. A mellém leülő két nő beszélgetésére lettem figyelmes, amit mellesleg elég harsányan folytattak le. Egyikük egy az enyémhez hasonló cetlit lóbált a másik orra előtt, és magyarázza, hogy 6:50-re van időpontja, de itt megszokott a félórás késés, úgyhogy nem baj, hogy csak hétre értek ide. Hogymi? Időpont? Előkaptam én is a cetlimet, és szomorúan konstatáltam, hogy az alján valóban ott díszeleg, hogy 19:10. Na kösz. Ezt igazán lehetett volna közölni a recepción.
Voltam, bent a dokinál, igazán kedves, 60-asai elején járó bácsi. Miután sikerült tisztázni, hogy akkor a jobb csuklóm, és a bal könyököm fáj, jól megnyomkodta és megtekergette őket. Én meg majd' bepisiltem. Röntgen, ahol az asszisztens szintén megkínzott, bár inkább csak a könyökömmel, majd vissza a dokibácsihoz. Közölték, hogy kenjem flektorral, és kössem be rugalmas pólyával. Aztán ha valami nem tetszik, akkor menjek vissza. Köszi. Még megkérdeztem, hogy lóbalzsam nem lenne-e jó a felktor helyett, mert az van is otthon. "De" volt a válasz, úgyhogy megspóroltam pár ezer forintot. Ez már 8 körül volt, elindultam haza, persze már zárva az összes gyógyszertár.
Hát kb. ez történt. Most félig béna vagyok mindkét kezemmel. Öltözködés az katasztrófa, fürdés még inkább. Még az ajtókat is nehezemre esik kinyitni... csodálatos. Lehet sajnálni :D

Tavaszi nagytakarítás

A minap Imcsi felhívta a figyelmemet arra, hogy már megint egy hónapja nem firkantottam ide semmit, és valóban. Szégyellem is magam, ezért - tekintettel arra, hogy díjat kaptam tőle - kötelességemnek érzem, hogy leírjam, mi is történt velem legutóbbi bejegyzésem óta. De ezt nem ma, nem ebben a bejegyzésben fogom megtenni.

...ácsi... akkor most mi?

Nos, a díj, amit Imolától kaptam, a következő:

Szabályai is vannak, tovább kell adni, négy, 200 fő alatti olvasóval rendelkező blognak, őket hozzászólásban értesíteni kell, és meg kell említeni azt is, akitől te kaptad. Ezt a bejegyzést arra szánom, hogy eme feladatomnak eleget tegyek (nem fog sikerülni), ezért nem kerül ide, hogy mi is történt velem mostanában.

Ahogy nézem, a harmadik szabálynak már eleget tettem, akkor jöjjenek az én díjazottjaim:

Röhögő - Jómagamnál idősb, ámbátor ugyan olyan fiatalos kétgyermekes anyuka naplója, aminek egyetlen célja, hogy minden napjában megtalálja azt a szemernyi boldogságot, ami a túléléshez szükséges. Humoros, és szórakoztató, ha magam alatt vagyok, mindig segít felállni, és leporolja a nadrágomat.

Imcsi - Korombeli, világlátó leányzó, kinek ténykedését mostanában már csak csendesen szemlélem, de továbbra is szorosan követem mindennapjait. Nagyon szeretem, ahogy ír, érdekfeszítő stílusával és frappáns szófordulataival igazán lebilincselő tud lenni, még ha csak egy délutáni kávézásról is van szó. Azt a merszet, szabadszelleműséget képviseli, amit mindig is hiányoltam magamból.

pont pont pont

Az a helyzet, hogy a legtöbb blog, amit olvastam leállt, már hónapok óta, így nem tudok tiszta szívvel díjazni még két másikat. Azonban ezen megpróbálok változtatni. Amennyire időm engedi így a vizsgaidőszak kapujában, igyekszem keresni két olyan blogot, ami megfog, hogy ne maradjon csonka a listám. Emellett, ahogy jómagam is megkaptam a díjat tétlenségemtől eltekintve, szeretnék egy különdíjat kiosztani:

dorothy - Őt személyesen is ismerem, bár nem túl jól, és már az is régen volt. Zenész, nem is akármilyen, és valahogy mindig kicsit más világban élt, vagy legalábbis nem abban, amiben én. Szinte minden bejegyzésétől borsódzik a hátam.

Hajnali találós kérdés

Mi indíthatja arra az exem - akit az elmúlt négy hónapban többször is megkértem, hogy ne keressen - arra, hogy éjjel fél háromkor a következő SMS-sel ébresszen: "dikk majdnem hozzátok mentem haza"? (ugyan azon a lakótelepen lakunk)

Őszintén, erre nekem kíváncsinak kellene lennem?

U.i.: Ha esetlen olvasod, nem bunkó akarok lenni, csak tényleg nem értem, hogy ezt miért kell közölni.
U.u.i.: Az előbb hívott, hogy nem nekem akarta küldeni. -.-

Kósza nóta porosodó lantról

Lehunyom szemem, újra itt vagy, velem egy gombolyagban.

Dübörög fülemben a szíved, összhangban lüktet vele az enyém,

belélegezlek, érezni akarlak bőröm minden négyzetcentiméterén.

Felforralod a vérem, agyam megfullad, hormon-ostor csattan,

de összeszorítom fogam, s a gondolat, mit megmaradt ép eszembe idézek:

még korai az óra, s a test gyönyörén messze túlmutat ama gyógyító igézet,

mit sebzett lelkemre - oh, én Lillám, Lédám, Lee Annácskám - tőled írül kaptam.

New love, new life

Nos, a vacsora iszonyat jól sikerült, de a betegségem miatt, még mindig nem úgy végződött, ahogy szerettem volna. Ellenben kedden, azaz tegnap ismét nálam volt, és úgy döntöttem, hogy fertőzés ide vagy oda, én nem bírok tovább várni, úgyhogy megcsókoltam. Nem kellett csalódnom. Iszonyat jól csókol. Jobban, mint bárki más ezelőtt. Tehát most együtt vagyunk.

Elég furcsa, hogy tök régen ismerjük egymást, de egyáltalán nem kényelmetlen. Csak valahogy nehéz elhinni, hogy együtt vagyunk. Szokatlan még.

Érdekes, hogy eddig, az utóbbi 5 napban körülbelül 15-20 órát volt itt, azt végigbeszélgettünk, most meg percekig csak ültünk összebújva. Nagyon jó volt. Nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Legalábbis úgy érzem. Jó vele lenni, és végre megint boldog vagyok.

Ma délután is feljött hozzám, és kiderült, hogy elmarad a próbája, úgyhogy itt is tudott maradni jó sokáig. Most viszont, hogy elment, hirtelen iszonyat üres a szobám.
Kezdtem már azt hinni az utóbbi fél év után, hogy nem fogok tudni még így érezni. Egészen pár nappal ezelőttig féltem, hogy nem fog menni, de aztán valami kattant az agyamban, és azóta kb. tíz centire a talaj felett érzem magam.

Annyira hihetetlen az egész, még szavakba se tudom rendesen önteni. Nem is erőlködök tovább. Legyetek jók.

Expectations

Csütörtök este vacsoravendégem lesz. Egy hölgyemény. Romantikus típus, abban meg jó vagyok, úgyhogy bedobok mindent. Majd tudósítok.

Frissítés: Nos, nem lesz ma vacsora. Az ok, hogy csúnyán lebetegedtem. Nyilván pont akkor, amikor a legkevésbé sem kellett volna. Eddig egész télen nem volt semmi bajom... Az új időpont vasárnap, ha minden jól megy, addigra kikúrálom magam.
Au revoir

A magányos fűz

Vihar van a puszta fölött.

Harsogva veri az eső a szikkadt rögöket,

az égbolton valami idegen istenség dörömböl hangosan,

levelekkel játszik vadul a szél, felkapja, szaggatja, gyűri őket,

de a magányos fűz a parton csak áll, áll szilárdan.

Kitart, pedig mintha a világ esküdött volna ellene.

Ágait szélrohamok tépik, s ő tűri, törzse meg se remeg,

gyökerét jeges hullámok harapják, de ő hagyja, talán még meg se hatja.

A háborgás elől menekülő kóbor is levizeli, ám róla ez is lepereg,

a szomorú fűz a parton csak áll, áll szilárdan.

Azután kisüt a nap, elvonulnak a fellegek.

A szél sem tépázza már a vetést, füvet, tavat, ágat,

a merengő láthatja, amint a láthatár a hirtelen hőségtől megremeg,

s a fűz, mintha mi sem történt volna, az arra vetődőnek újra, boldogan ad árnyat.

Csak az igazán figyelmes láthatja, azt a néhány, furcsán csüngő vesszőt koronáján.

"De már úgy voltam a Hazámmal, mint az Istennel...

... Nem haragudtam rá, amiért nincs."

In- and out-

Kívül:

Tegnap hatalmas volt az impró feszt döntője. Igaz, nem voltunk a toppon, és mindhárom csapatunk a mezőny vége felé zárta a versenyt, azért elmondhatom, hogy élveztük. Szerintem mindenki nevében beszélek. Hogy miért nem sikerült igazán magunkat adnunk, nem tudjuk. Valahogy nem volt jó napunk. Nem volt meg az a megszokott sziporkázás, ami belengi a termet, ha összejön a társaságunk. Emellett, sokszor nem is értékelték a humorunkat. Valahogy nem értették. Békéscsaba és környéke azért eléggé félreeső kis szubkultúra. Még autópályánk sincs, megyeszékhelyek között egyedülálló módon. Nagyon jól éreztem magam a srácokkal, de nem csoda, hiszen talán ők voltak azok, legalábbis néhányuk, akik először fogadtak el annak aki igazán vagyok. Itt arra gondolok, hogy azért általánosban meg még középsuliban is sokszor kinéztek, mert szeretem a verseket, mert elérzékenyült a magyartanár, amikor felmondtam a kötelezőt, és hasonlók. Ez a társaság volt az, ahol hosszú ideig otthon érezhettem magam. Nagyon hiányoznak azok az idők. Na de tegnap jó volt, nagyon is. A többi csapat valami fantasztikusan alkotott, kiemelném a házigazdák két csapatát a gödöllői ClubSzínházból, illetve a Szó és Kép Színpad delegációját Pápáról. Marha jó volt. Csomó emberrel volt időm beszélgetni, és mindenki nagyon kedves volt. Jól éreztem magam. Utána ide jöttünk az albérletbe, és csaptunk egy fenomenális bulit. Rengeteget hülyültünk, partiztunk, táncoltunk. Itt is rengeteget beszélgettem, az egyik csajszival kb. fél hétig fent maradtunk beszélgetni, aztán befeküdtünk aludni az ágyamba, mert nem akarta hagyni, hogy a földön aludjak. Még most mondom, hogy semmi nem történt köztünk, barátok vagyunk, méghozzá nagyon közel áll a szívemhez. Ott feküdtem mellette, mindenféle kényelmetlenség nélkül, annyira természetes volt, és annyira jó, hogy ilyen közel érezhettem valakit magamhoz, akiről tudom, hogy törődik velem, hogy azt el se tudom mondani. Ez nagyon hiányzott. Amúgy is sokszor öleljük meg egymást, most is odabújtam és megöleltem, és nagyon megnyugtató érzés volt, hogy nem vette rossz néven, nem vette közeledésnek, nem vált kényelmetlenné a helyzet, egyszerűen megölelt ő is, fordultunk egyet, és aludtunk. Ez nagyon kellett most a magányomnak.

Belül:

Fél a boldogságtól a Magány.
Hogy honnan tudom? Még kérditek?

Hát onnan pajtikáim,

hogy tegnap boldog voltam, s ez egészen megszéditet.

Pedig itt, bent, nekem nagyon fáj.

Rág a Magány.

Szóval tegnap boldog voltam.

Nem is csak tegnap, egészen máig,

pár órával ezelőttig,

amíg a vonat el nem indult. Csikorgó kerekek viszik Csabáig,
s felszállt rá a boldogságom is.

Rág a Magány.

Hosszú ideje először voltam hal a vízben.
Most megint nehezen veszem a levegőt.
Levegőt!

Somehow I have to use English

I don't know why. Probably because I haven't really spoken or written in English for a while now. Please, excuse me this little whim of mine.
To get to the point, I'm lonely. And it's starting to show signs on me. It's not that I don't meet girls, I even have dates occasionally, but nothing important. There's no vibe at all. For example, I'd been talking to a girl for a few days on one of the popular community pages. We arranged a rendezvous and I was sitting on pins and needles all week, but when we met it was ... I don't even know ... disappointing somehow. She was disappointing. She was different from what I expected. I've known her for a few years, and she was always a kind of sexy, sensual woman for me. But when we met she was completely stripped of her lascivious aura. I was planning on making a move, but I felt no attraction. Don't get me wrong, we had a great time, I showed her some of my favourit places in the city, and she liked them all, we had a long walk, and talked without stop, but it didn't mean anythin. I don't even know if I want to give it a second shot. Time will tell.
On the other hand, there's a girl I know for about a year and a half. When we first met, I kind of fell in love for a short time even though I was still together with my ex then. We were at the birthday party of a mutual friend, and we started off pretty well. We had a good time together. After that she invited me to her birthday which was held about two weeks later. I really wanted to go, but my ex got jealous, so we went there (together) I wished the girls happy bday, and we went home. Not a very smooth move I guess. Anyway, we started chatting with this girl again right before we broke up with my ex, and things started escalating about a month ago. We pretty much are on the same wavelength, but there are two big problems. One is that in the meantime she started going out with a guy, the other is that she is studying in a city that is as far from Bp as my hometown is. Great.
So this is pretty much it. My so called love life. Oh yes, there was another girl, back in my hometown, we talked for a while, promised to meet, but didn't. This went on for about 3 weeks, so I gave up. I didn't even want to go out with her in the first place, the whole thing was a set-up. My best friend tried to help me, with little luck. But I appreciate his effort.
I hope writing this article helps. Good night lads.

Tegnap ismét volt Impró Fesztivál. (Azaz tegnap előtt, de rajtam kívülálló okok miatt félbe kellett hagynom a bejegyzés megírását.) Azért ismét, mert már tavaly is voltam.

És hogy mi is ez? Nos egy országos csapatverseny, színházasdi, a lényege, amint a nevéből is látszik, hogy improvizálni kell. Ha ismeritek a Beugró című műsort, na valami olyasmi, csak amatőrökkel, és ugye többen. 4 fős csapatok nevezhetnek, az országban azt hiszem 4-5 helyen rendezik meg, illetve mindenhonnan továbbjut az első két társaság a döntőbe. Idén Gödöllőn lesz, szombathoz két hétre.

Három nagyon kedves barátommal indultunk, ketten volt Közgé-Színpados színjátszótársaim, akikkel mindig is nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, illetve egy nálunk valamennyivel idősebb, de szintén volt Közgés és Féling-es fiatalember. Természetesen hatalmasakat játszottunk, és úgy lettünk másodikok, hogy egyszer kaptunk egy hárompontos levonást időtúllépésért. Nagyon jó volt újra színpadra lépni. Tulajdonképpen egy éve nem csináltam ilyet (az egy héttel ezelőtt tartott "bemelegítő" imprózgatástól eltekintve). Nagyon jó volt a társaság, a tavalyitól eltérően most más csapatokkal is megbarátkoztunk.

A legjobb az egészben, hogy három csapatban voltak Közgések, és mind a három csapat továbbjutott. Ugyan az előbb azt írtam, hogy csak kettő jut tovább, idén ettől eltekintett a szervezők képviselője, mert holtverseny lett második helyen, és ugyan ilyenkor még kapnunk kellett volna plusz egy feladatot, ami eldönti a sorrendet, de a szokatlanul magas pontszámok miatt (mindkét csapat bezsebelt egy 10-10-10-es értékelést) úgy döntött, hogy nem foszt meg egyikünket se a lehetőségtől.

Két hét múlva, ha megvolt a döntő, majd írok arról is.