Ma rá kellett ébrednem, hogy visszasírom a középiskolát. Ne nevessetek ki, tényleg így van, nem viccelek. Persze rengeteg előnye van az egyetemnek, a kötetlenebb időbeosztás, rugalmasság, stb., de ma rájöttem, hogy legjobban azt szerettem a középsuliban, hogy mindig adott valami szellemi táplálékot. Tulajdonképpen, ha egyszerűen akarok fogalmazni, akkor hiányolom a humán tárgyakat. Az irodalmat, a történelmet főleg; hiányzik, hogy legyen valaki, akivel lehet nem egyetérteni. Nem mindig felhőtlen jókedvvel emlegetett töritanárunk, Duna Márta tanárnő jutott eszembe az előbb, pontosabban az, ahogy mindig próbált provokálni minket valamilyen vélemény formálására, és el kell ismernem, bitang jól csinálta. Nálunk elméletileg úgy futott a történelem, mint "Történelem, és bevezetés a filozófiába". Ez akkor nem tűnt fel, de visszagondolva a tanárnő ezt komolyan is vette. Rendszeresen vitákat tarttottunk például egy-egy ellentmondásosabb eszme, gyakorlat vagy politikai nézet témakörében. Emlékszem, ahogy próbáljuk egymást meggyőzni az igazunkról, találgatjuk az esetleges indítékokat vagy okokat, és közben a tanárnő elégedetten mosolyogva, nagyrészt csendben figyeli az események kibontakozását, csak néha szólva közbe, mintegy vezérirányt adva az egyre hevesebben hömpölygő, duzzadó folyó medrének. Azt hiszem ilyenkor büszke volt ránk, és még most is jó kedvre derít, ahogy lelki szemeim előtt megjelenik az arckifelyezése. Mindig inspiráló volt számomra.
Szomorú dolog, hogy ezt csak így 21 évesen, ezeket az időket már másfél éve magam mögött tudva ismerem fel. Ha erre annak idején rájövök, sokkal jobban élveztem volna azt az 5 évet a KÖZGÉ-ben. Nem, mintha így nem szerettem volna oda járni.
A másik ilyen, hogy már mióta nem írtam egy rendes verset. Kezdem azt érezni, hogy ennek az egyik oka, hogy nem igazán foglalkozok ilyesmikkel. Rengetegszer merítettem ihletet az irodalom órán elemzett versekből (Hű de gyűlöltem csinálni pedig :)). Ez hiányzik. Jó lenne valami pótlékot kitalálni, vagyis inkább rávenni magam, hogy olvassak verseket.
Ha már olyan dolgokat sorolok fel, amik hiányoznak, és szellemi épülést szolgálnak, akkor kénytelen vagyok megemlíteni a színházat is. Ami egyszer szerves része volt az életemnek, most annyira el is tűnt belőle. Nem is tudom, mikor láttam utóljára előadást - talán nyár végén voltunk egy felolvasóesten Csabán -, hát még játszani... Pedig az valami fantasztikus érzés. Kiteljesít. Már maga a kihívás, hogy más emberré kell válni, is felvillanyoz, és valami olyan belső nyugalom szállja meg az embert, engem legalábbis, amit más helyzetben még talán nem is tapasztaltam. Valahogy időt kellene szakítsak az ilyenekre...
De látjátok, mindig csak a "kéne" meg a "jó lenne", és csak síránkozok, és aztán megint nem csinálok semmit. És azt hiszem, itt hagyom abba ezt a bejegyzést, mert most az jönne, hogy nem tudom, hogy kéne változtatni, stb., és ez pontosan az, amin változtatni....
na jó tényleg itt hagyom abba. Jó éjt, és kellemes utolsó hetet az egyetemistáknak.
Irigyellek, hogy meg tudtad ragadni az alkalmat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése