Szeretnék egy hétig fa lenni. Egész nap csak az eget kémlelni, nézni gyönyörű színeit, érezni a szellő és a nap cirógatását, figyelni a felhőfoszlányok játékát, és mindenféle alakokat képzelni beléjük. Figyelni a csillagokat, s megszámolni mindet, s szeretném hallani a Kis Herceg csilingelő kacagását. Szeretném látni ahogy egy boldog, fiatal, gondtalan pár szalad felém, a fiú épp alattam éri utol a lányt és kapja karjaiba és csókolja forrón és édesen, és közben szeretnék az a fiú is lenni, és maradni a fa, és szeretném, ha Ő lenne az a lány. Szeretném, ha egy madárpár rám rakna fészket, s ágaim közt nevelné csemetéit, s odvamba költözzön mókus, és harkály pusztítsa férgeimet. Azután jönne a vihar, tűrném a szél cibálását és az esőcseppek ütlegét, merészen szállnék szembe vad erőivel, és nézném a dúló felhőket, és ha már kirepültek a fiókák és továbbállt a madárpár, mókuscsalád és harkály, hát vágjon belém villám és hirtelen legyek újra önmagam, de előtte még érezzem, amint fa testem kettéhasad, s lángra kap, s emésztik a rőt nyelvek. És azután minden nap kijárhassak a szenes csonkhoz, és láthassam, ahogy mellette új facsemete bontakozik ki a koromól.
Hát nem lenne szép...?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése