Bundologus, út a fejemben

Kétszer tört össze Ő,
Kiért csillagokat hoztam volna a Földre.
Kétszer tört össze Ő,
Pedig megtettem, mi tőlem telhető.

Még friss a szúrt seb,
de igyekszek együt élni vele.
Még friss a szúrt seb,
próbálok nem vérezni belőle.

Magamat körbe veszem
barátokkal, kiktől támaszt kérek.
Magamat körbe veszem
lányokkal, kiktől feledést remélek.

Újra nevetek velük,
mert azt mondják az gyógyít.
Újra nevetek velük,
mert nem találtam más gyógyírt.

Azt hiszik, bennem vége,
mert nem tárom fel előttük kínomat.
Azt hiszik, bennem vége,
pedig a szívem belül még sűrűn sírogat.

Ha eszembe jut, vagy látom,
bennsőm vadul felugrik és ordít.
Ha eszembe jut, vagy látom,
elmémre seregnyi emléket zúdít.

 Idővel megküzdök vele,
hogy nélküle kell mostmár éljek.
Idővel megküzdök vele,
s szívembe majd költöznek új kéjek.

De még idő kell,
idő kell, hogy újra érezzek,
mert én meghaltam,
hisz Ő hagyta, hogy elvérezzek.