Más

Végre! Már más az,
kitől megdobban a szívem,
ha látom.
Végre már nem őt kívánom!

A heg gyorsabban forr,
ha egy varázs az, mi segíti!
Érzem,
újra egész lesz a lényem!

Nem bénítja szívem,
a szakadt izom kínja.
Lábam
újra léphet már bátran!

És meg is fogja tenni,
amint az út megnyílik előttem.
Indulok,
mert várni, tovább már nem tudok.

Korlátok

Vacak érzés rájönni, hogy kb. semmit nem csináltam eddigi életemben. Mindig megakadályozott valami. Tavaly nyáron le akartunk menni négyen volt barátnőmmel meg egy másik párral Balatonra, a nagymamámék telkére egy hétre. Mamáék is ismerték mind a 3 másik embert, nekem mindig azt mondják, hogy mennyire megbíznak bennem stb., és mégsem adták ide a kéglit. Aztán menni akartam a VOLT-ra. Mentem volna melózni, nem jött össze, mert jött a válság, és nem vettek vissza a McDonald's-ba. Anyáék pedig nem voltak hajlandóak pénzt adni erre. Valahogy mindig megakadályoz valami. Múltkor haza akartam hozni egy lányt, anyáék nem engedték, hogy itt aludjon. Nem hogy örültek volna, hogy egyáltalán megkérdeztem. Végül is már csak alig másfél év, és irány a fősuli. Itt hagyom ezt a kényelmes ki börtöncellát.
Nem értem anyáékat, de remélem legalább tanulok a hibáikból.

Legjobb barátom, Dius szülinapjára

A mosolyfa

Van egy barátom.

Szülinapjára
gondoltam
firkantok valamit.

De mit is írjak róla?

Ő olyan,
mint egy mosolyfa,
amit a barátság sugara növesztett
szívem egyik csúcsára.

Bármikor ránézek,
örömöm lelem benne,
ha egy mosolyt felém küld,
elrepülök vele.

Megnevettet bármikor.

Az egyik nap
szomorúnak láttam.
S akkor minden
szürkébbnek tűnt a világban.

Aztán,
mikor ismét vidámnak találtam,
az élet újra fellobbant,
a szívemben, a fámban.

És ha netán
én szomorú vagyok,
egy kis örömet
róla mindig szakíthatok.

Hát ilyen az én mosolyfám.

Rá mindenben számíthatok.

Azt mondják...

Járom az utat, mit magamnak választottam...

Versike töri előtt

Menni innen el,
ez, mi most nekem kell!
El, az űrbe,
egy szebb jövőbe!
Hol nem szorít a korlát,
gravitáció nem húzza bokád,
s bátran szökellhetsz a magasba.

Bárcsak tehetném!
Lelkem mélyén,
mint vadállat,
zúg, morog a bánat.
Az űr magányába lesnék,
ott megnyugvást keresnék,
s a hideg átjárhatná szellemem.

Végre megataláltam!

Egy ideje kerestem már ezt a számot, csak nem tudtam az előadót. Végre megvan!

Próbán

Kedves színész barátaimmal ültünk a dohányfüsttől terhes levegőjű, hideg szobában. Próbálni mentünk, de végül beszélgetés kerekedett. Egész kényelmes kis fotelok vannak ott. Otthonosan elterpeszkedtem, és borostyánszínű gyöngyöző italom felett figyeltem, amint arról folyik a szó: a nők lehetnek-e szemrevalóak. Az egyik párt azzal érvelt, hogy mivel az első lépés a gyengébbik nem megfigyelése, ami szemrevételezés címszó alatt valósul meg, iegn is helyes a fent említett kifejezés. Ezzel szemben a másik csoportosulás amellett foglalt álláspontot, hogy a nőket a szemük helyett egészen máshova vennék, illetve, hogy meglehetősen nehéz lenne a szemünkre venni valakit.
Én ara jutottam, hogy a szemrevaló nő az a fajta, akinek jól áll a távolság. Mert amelyik már közelebbről is szemrevaló, az már egyből máshova is való, és így felülbírálja az előbbi megállapítást.

Újdonság

Most tudtam meg, hogy ki a volt barátnőm új pasija, és eléggé megdöbbentem. De legalább kicsit megnyugodtam, mert jófej srác. Ismerem. Talán így jobb is. Azért még mindig fáj, de a srácról legalább tudom, hogy nem veri át:).

Mindenesetre, ez a dolog elindított bennem egy gondolatmenetet. Miért van az, hogy én a barátaimnak sok olyan dolgot elnézek, amit amúgy elítélek, vagy nem kedvelek. DE. Ha az a bizonyos barát már a párom lenne, akkor kifejezetten zavarna a dolog. Például ez volt volt barátnőmmel is. Amíg csak barátkoztunk, addig nem zavart, hogy minden hétvégén hányásig issza magát. Viszont mikor már együtt voltunk, elkezdett ez a dolog nagyon idegesíteni, és megpróbáltam megtanítani arra, hogy kultúráltan is lehet alkoholizálni. Amikor szakított, ez volt az egyik ok, hogy nem engedtem neki, hogy szabadon bulizzon. A következtetésem az, hogy a páromnak kevesebb dolgot nézek el, mint a barátomnak. Logikusan szerintem viszont ennek épp fordítva kellene lennie, hiszen minnél jobban szeretek valkit, annál elnézőbbnek kellene lennem irányában. És mindig ez van. Lehet túl sokat várok. Próbálom lejjeb szorítani az igényeimet.

Van egy leányzó, akit eléggé kedvelek, csak vannak szokásai, amik éppen ebbe a kategóriába tartoznak. Jó lenne töbet kapni tőle, mint barátság, de egyenlőre visszatart a bizonytalanság. Volt barátnőmért kezdtem megbarátkozni ezekkel a dolgokkal. A féltékenykedéseimen túl vagyok. (Sajnos egy hónappal ezelőttig ez komoly problémát jelentett nekem, de akkor, mint egy villámcsapás, hirtelen valahogy megváltozott bennem ez a dolog, és túltettem magam az ilyen kicsinyeskedésen.) De úgy érzem ezekre azért voltam képes, mert  nagyon szerettem. De nem tudom, hogy ezzel a lánnyal is menne-e. Meglátjuk, mit hoz a sors.

Kétszer tört össze Ő,
Kiért csillagokat hoztam volna a Földre.
Kétszer tört össze Ő,
Pedig megtettem, mi tőlem telhető.

Még friss a szúrt seb,
de igyekszek együt élni vele.
Még friss a szúrt seb,
próbálok nem vérezni belőle.

Magamat körbe veszem
barátokkal, kiktől támaszt kérek.
Magamat körbe veszem
lányokkal, kiktől feledést remélek.

Újra nevetek velük,
mert azt mondják az gyógyít.
Újra nevetek velük,
mert nem találtam más gyógyírt.

Azt hiszik, bennem vége,
mert nem tárom fel előttük kínomat.
Azt hiszik, bennem vége,
pedig a szívem belül még sűrűn sírogat.

Ha eszembe jut, vagy látom,
bennsőm vadul felugrik és ordít.
Ha eszembe jut, vagy látom,
elmémre seregnyi emléket zúdít.

 Idővel megküzdök vele,
hogy nélküle kell mostmár éljek.
Idővel megküzdök vele,
s szívembe majd költöznek új kéjek.

De még idő kell,
idő kell, hogy újra érezzek,
mert én meghaltam,
hisz Ő hagyta, hogy elvérezzek.

Egy új kezdet...

Mindent ki kell próbálni. Legalábbis sokan ezt mondják. Nem értek velük egyet. Én például sosem próbáltam és nem is fogom se a cigit, se drogokat, mert szerintem nincs értelme. Nem vagyok rá kíváncsi.

De nem erről akarok most írni. A lényeg, hogy ha nem is új fejezet, de új bekezdés indul éppen életem könyvében. Vége lett valaminek, ami fontos volt. Sajnos ostoba voltam, és túl későn ismertem fel. Hogy a könyves hasonlatnál maradjak, azt reméltem, ez a szál legalább a fejezet végéig fog tartani. Tévedtem. Túlságosan elbíztam magam. Most éppen próbálom túltenni magam rajta. Nehéz. De ilyen a szerelem. Elég erős vagyok, hogy tudjam, ezen is túlteszem magam idővel, és majd csak a szép emlékek maradnak.

Most mindenféle lányokkal veszem körbe magam. Lenne köztük olyan is, akivel komolyabb lehetne, de valahogy most nem megy. Még visszatartanak az emlékek.  Ma egybként megtudtam, hogy van új barátja. Eléggé szíven ütött. De megintcsak én voltam a tökkelütött, mert mikor már éppen túltettem rajta magam, visszajött, hogy próbáljuk meg újra. Én persze engedtem a kísértésnek. Kb. 2 óráig tartott a boldogság, aztán kiderült, hogy az ő ismerősei is azt mondják, hülyeséget csinálunk. Erre persze kiakadt. A többit sejthetitek. 2 napra rá már volt új párja. Nem gondoltam, higy ilyen felejthető vagyok.

Na de sebaj, az élet megy tovább. Újra mosolyt erőltetek az arcomra, és emelt fővel indulok tovább, keresve egy olyan ösvényt az élet megszámlálhatatlan útjai között, amin van még mit felfedezni, aminek földjét még nem taposták laposra az előttem járók.