Expectations

Csütörtök este vacsoravendégem lesz. Egy hölgyemény. Romantikus típus, abban meg jó vagyok, úgyhogy bedobok mindent. Majd tudósítok.

Frissítés: Nos, nem lesz ma vacsora. Az ok, hogy csúnyán lebetegedtem. Nyilván pont akkor, amikor a legkevésbé sem kellett volna. Eddig egész télen nem volt semmi bajom... Az új időpont vasárnap, ha minden jól megy, addigra kikúrálom magam.
Au revoir

A magányos fűz

Vihar van a puszta fölött.

Harsogva veri az eső a szikkadt rögöket,

az égbolton valami idegen istenség dörömböl hangosan,

levelekkel játszik vadul a szél, felkapja, szaggatja, gyűri őket,

de a magányos fűz a parton csak áll, áll szilárdan.

Kitart, pedig mintha a világ esküdött volna ellene.

Ágait szélrohamok tépik, s ő tűri, törzse meg se remeg,

gyökerét jeges hullámok harapják, de ő hagyja, talán még meg se hatja.

A háborgás elől menekülő kóbor is levizeli, ám róla ez is lepereg,

a szomorú fűz a parton csak áll, áll szilárdan.

Azután kisüt a nap, elvonulnak a fellegek.

A szél sem tépázza már a vetést, füvet, tavat, ágat,

a merengő láthatja, amint a láthatár a hirtelen hőségtől megremeg,

s a fűz, mintha mi sem történt volna, az arra vetődőnek újra, boldogan ad árnyat.

Csak az igazán figyelmes láthatja, azt a néhány, furcsán csüngő vesszőt koronáján.

"De már úgy voltam a Hazámmal, mint az Istennel...

... Nem haragudtam rá, amiért nincs."

In- and out-

Kívül:

Tegnap hatalmas volt az impró feszt döntője. Igaz, nem voltunk a toppon, és mindhárom csapatunk a mezőny vége felé zárta a versenyt, azért elmondhatom, hogy élveztük. Szerintem mindenki nevében beszélek. Hogy miért nem sikerült igazán magunkat adnunk, nem tudjuk. Valahogy nem volt jó napunk. Nem volt meg az a megszokott sziporkázás, ami belengi a termet, ha összejön a társaságunk. Emellett, sokszor nem is értékelték a humorunkat. Valahogy nem értették. Békéscsaba és környéke azért eléggé félreeső kis szubkultúra. Még autópályánk sincs, megyeszékhelyek között egyedülálló módon. Nagyon jól éreztem magam a srácokkal, de nem csoda, hiszen talán ők voltak azok, legalábbis néhányuk, akik először fogadtak el annak aki igazán vagyok. Itt arra gondolok, hogy azért általánosban meg még középsuliban is sokszor kinéztek, mert szeretem a verseket, mert elérzékenyült a magyartanár, amikor felmondtam a kötelezőt, és hasonlók. Ez a társaság volt az, ahol hosszú ideig otthon érezhettem magam. Nagyon hiányoznak azok az idők. Na de tegnap jó volt, nagyon is. A többi csapat valami fantasztikusan alkotott, kiemelném a házigazdák két csapatát a gödöllői ClubSzínházból, illetve a Szó és Kép Színpad delegációját Pápáról. Marha jó volt. Csomó emberrel volt időm beszélgetni, és mindenki nagyon kedves volt. Jól éreztem magam. Utána ide jöttünk az albérletbe, és csaptunk egy fenomenális bulit. Rengeteget hülyültünk, partiztunk, táncoltunk. Itt is rengeteget beszélgettem, az egyik csajszival kb. fél hétig fent maradtunk beszélgetni, aztán befeküdtünk aludni az ágyamba, mert nem akarta hagyni, hogy a földön aludjak. Még most mondom, hogy semmi nem történt köztünk, barátok vagyunk, méghozzá nagyon közel áll a szívemhez. Ott feküdtem mellette, mindenféle kényelmetlenség nélkül, annyira természetes volt, és annyira jó, hogy ilyen közel érezhettem valakit magamhoz, akiről tudom, hogy törődik velem, hogy azt el se tudom mondani. Ez nagyon hiányzott. Amúgy is sokszor öleljük meg egymást, most is odabújtam és megöleltem, és nagyon megnyugtató érzés volt, hogy nem vette rossz néven, nem vette közeledésnek, nem vált kényelmetlenné a helyzet, egyszerűen megölelt ő is, fordultunk egyet, és aludtunk. Ez nagyon kellett most a magányomnak.

Belül:

Fél a boldogságtól a Magány.
Hogy honnan tudom? Még kérditek?

Hát onnan pajtikáim,

hogy tegnap boldog voltam, s ez egészen megszéditet.

Pedig itt, bent, nekem nagyon fáj.

Rág a Magány.

Szóval tegnap boldog voltam.

Nem is csak tegnap, egészen máig,

pár órával ezelőttig,

amíg a vonat el nem indult. Csikorgó kerekek viszik Csabáig,
s felszállt rá a boldogságom is.

Rág a Magány.

Hosszú ideje először voltam hal a vízben.
Most megint nehezen veszem a levegőt.
Levegőt!

Somehow I have to use English

I don't know why. Probably because I haven't really spoken or written in English for a while now. Please, excuse me this little whim of mine.
To get to the point, I'm lonely. And it's starting to show signs on me. It's not that I don't meet girls, I even have dates occasionally, but nothing important. There's no vibe at all. For example, I'd been talking to a girl for a few days on one of the popular community pages. We arranged a rendezvous and I was sitting on pins and needles all week, but when we met it was ... I don't even know ... disappointing somehow. She was disappointing. She was different from what I expected. I've known her for a few years, and she was always a kind of sexy, sensual woman for me. But when we met she was completely stripped of her lascivious aura. I was planning on making a move, but I felt no attraction. Don't get me wrong, we had a great time, I showed her some of my favourit places in the city, and she liked them all, we had a long walk, and talked without stop, but it didn't mean anythin. I don't even know if I want to give it a second shot. Time will tell.
On the other hand, there's a girl I know for about a year and a half. When we first met, I kind of fell in love for a short time even though I was still together with my ex then. We were at the birthday party of a mutual friend, and we started off pretty well. We had a good time together. After that she invited me to her birthday which was held about two weeks later. I really wanted to go, but my ex got jealous, so we went there (together) I wished the girls happy bday, and we went home. Not a very smooth move I guess. Anyway, we started chatting with this girl again right before we broke up with my ex, and things started escalating about a month ago. We pretty much are on the same wavelength, but there are two big problems. One is that in the meantime she started going out with a guy, the other is that she is studying in a city that is as far from Bp as my hometown is. Great.
So this is pretty much it. My so called love life. Oh yes, there was another girl, back in my hometown, we talked for a while, promised to meet, but didn't. This went on for about 3 weeks, so I gave up. I didn't even want to go out with her in the first place, the whole thing was a set-up. My best friend tried to help me, with little luck. But I appreciate his effort.
I hope writing this article helps. Good night lads.