Szóval ma ballagtam a Corvinban, mert nem volt jobb dolgom, és azon gondolkoztam, hogy azért jó lenne valakit megajándékozni. Filóztam, hogy kit, meg mivel, tekintettel arra hogy nincs barátnőm, de semmire sem jutottam. Kb. ekkor sétáltam el a ruhatár előtt a másodikon, és bepillantottam. Egy saccra korombeli, szép csajszi ült bent, és olyan savanyúan bambult maga elé, hogy rossz volt nézni. Na mondom, ez egy ómen. Gyors meg is fogalmazódott bennem a terv, vettem egy szál vörös rózsát, volt nálam papír, toll, kanyarítottam egy gyors üzenetet, amiben leírtam, hogy miért kapja, meg hogy legyen szép napja, persze bókokkal megtűzdelve, és természetesen aláírás nélkül. Rátekertem a virág szárára, odasétáltam, és letettem az asztalára. Ezalatt bámulatos gyorsasággal váltották egymást a kifejezések az arcán. Először csak unottan nézett fel rám, amikor odaértem, ezt először gyanakvás váltotta fel, gondolom arra reagálva, hogy huncut mosolyt villantottam rá, majd csodálkozás, amikor leraktam a rózsát. Köszöntem, meg boldog Valentin napot kívántam, akkor már mosolygott, méghozzá valami iszonyat bájosan. Mire annyira felocsúdott, hogy megköszönte, már kifele tartottam. De legalább egy centire a föld felett. Nem véletlenül mondják, hogy jobb adni, mint kapni. Egész délután tök jól éreztem magam.
dekomoly :DDDD
VálaszTörlés