Tegnap ismét volt Impró Fesztivál. (Azaz tegnap előtt, de rajtam kívülálló okok miatt félbe kellett hagynom a bejegyzés megírását.) Azért ismét, mert már tavaly is voltam.

És hogy mi is ez? Nos egy országos csapatverseny, színházasdi, a lényege, amint a nevéből is látszik, hogy improvizálni kell. Ha ismeritek a Beugró című műsort, na valami olyasmi, csak amatőrökkel, és ugye többen. 4 fős csapatok nevezhetnek, az országban azt hiszem 4-5 helyen rendezik meg, illetve mindenhonnan továbbjut az első két társaság a döntőbe. Idén Gödöllőn lesz, szombathoz két hétre.

Három nagyon kedves barátommal indultunk, ketten volt Közgé-Színpados színjátszótársaim, akikkel mindig is nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, illetve egy nálunk valamennyivel idősebb, de szintén volt Közgés és Féling-es fiatalember. Természetesen hatalmasakat játszottunk, és úgy lettünk másodikok, hogy egyszer kaptunk egy hárompontos levonást időtúllépésért. Nagyon jó volt újra színpadra lépni. Tulajdonképpen egy éve nem csináltam ilyet (az egy héttel ezelőtt tartott "bemelegítő" imprózgatástól eltekintve). Nagyon jó volt a társaság, a tavalyitól eltérően most más csapatokkal is megbarátkoztunk.

A legjobb az egészben, hogy három csapatban voltak Közgések, és mind a három csapat továbbjutott. Ugyan az előbb azt írtam, hogy csak kettő jut tovább, idén ettől eltekintett a szervezők képviselője, mert holtverseny lett második helyen, és ugyan ilyenkor még kapnunk kellett volna plusz egy feladatot, ami eldönti a sorrendet, de a szokatlanul magas pontszámok miatt (mindkét csapat bezsebelt egy 10-10-10-es értékelést) úgy döntött, hogy nem foszt meg egyikünket se a lehetőségtől.

Két hét múlva, ha megvolt a döntő, majd írok arról is.

Nem értem

A nőket. Miért van az, hogy dumálgatunk egy lánnyal, megbeszéljük, hogy találkozunk a hétvégén, mondja hogy persze, meg tök jó, meg stb., aztán meg közli, hogy délután mással találkozik, de majd ír facebookon, ha hazaért. Jó mondom, akkor felhívom havert, nincs-e kedve felugrani. 8 körül felmegyek facebook chatre, látom online a lány. Na, én nem fogok ráírni, majd ír, ha úgy gondolja. Kb. 5 perc után eltűnt. Alapjában véve ez nem lenne gond, csak ha már megbeszéljük, akkor legalább annyit írhatott volna, hogy "bocs, hazaértem, de más dolgom van". Vagy "csá gyökér, tököm se akar veled találkozni". Miért nem lehet egyenesnek lenni? Főleg, hogy tegnap megkérdeztem, hogy nincs-e kedve jövő hétvégén eljönni megnézni az impró fesztivált, és amikor mondtam, hogy én is versenyzek, akkor mondta, hogy na akkor mindenképp eljön. Na sebaj, igazából úgysem vettem túl komolyan az egészet, mert még marhára bele van gabalyodva az exébe. Pedig tudja jól, hogy megcsalta, és hazudik neki... Ti egyáltalán értitek magatokat?

Egy kicsit legyőztem magam

És nagyon büszke is vagyok rá.

A héten nem ettem. *DUNN DUNN DUNN* Léböjtöt tartottam, mert épp ideje volt visszavenni a zabálásból. Alapból sem ettem soha keveset, szeretem a hasam, de a három hét alatt amit itthon töltöttem, főleg a nagymamáknál ettem (hál istennek mindketten itt laknak a lakótelepen), és hát finoman főznek, azt meg kell hagyni. Ennek az lett a következménye, hogy még nagyobb adagokat nyeltem le, és igencsak hízásnak indultam. Nem über gáz még, de van mit leadni. Na de most nem ez a lényeg, hanem hogy ez azért nagy teljesítmény volt tőlem, és tulajdonképpen nem is igazán értem, hogy vettem rá magam. Mondjuk két héttel ezelőttig el se tudtam volna képzelni, hogy egy napig ne egyek szilárd kaját, most meg 5 napon keresztül csak vízen, teán, meg zöldség-gyümölcs turmixon éltem. És nem is volt olyan rossz.
Persze nem így bumm elkezdtem hétfőn, hanem már a hétvégén is keveset ettem, vasárnap már csak egyszer, akkor se sokat. Aztán hétfőn csak vizet meg teát ittam egész nap, mert nem volt még turmixgépem, estére gyűlöltem is mindenkit, aki a közelemben evett. Eskü olyan volt, mintha összeesküdött volna ellenem a világ. Az utcán, az előadótermekben, a villamoson, még 9gag-en meg facebookon is tele volt minden kajával. Hát azt hittem hülyét rántok. De mindegy, kibírtam. Kedden vettem turmixgépet, onnantól kezdve minden nap ittam másfél liter turmixot, amiben volt két nagy narancs, egy citrom, másfél nagy alma (persze héjastol), egy nagy banán, egy nagy sárgarépa, meg egy marék ruccola. Szóval még finom is volt. Emellett megittam még egy liter teát, meg valamennyi vizet. Azt nem követtem már. És persze jártam sokat csurgatni...
Ami egészen hihetetlen a számomra, hogy egész héten tele voltam energiával, holott máskor, ha éhes vagyok szörnyű morcos tudok lenni. Most meg a nap nagy részében éhes voltam, és semmi. Vidám voltam, kedves, és energikus. Tiszta jó.
Csütörtökre már azon gondolkoztam, hogy tudnám én ezt tovább is csinálni, de eszembe jutott, hogy mielőtt elkezdtem olvastam, hogy 5 napnál tovább már csak orvosi felügyelet mellett szabad, szóval inkább hagytam. A péntek megint nehéz volt már, mert ugye közeledett a vége, és már azt tervezgettem, hogy miket is fogok enni a hétvégén. Persze azt is csak óvatosan, nem tenne jót a gyomromnak hirtelen megterhelni. Éppen ezért reggelire csak egy joghurtot ettem, ebédre héjában főtt krumplit meg főtt tojást (nem gondoltam, hogy valaha így fogok örülni egy kis főtt krumplinak), vacsira meg pirítóst. Nyamm. Holnap reggelire kis adag tejberizst tervezek, aztán irány mamához ebédelni, de tartom a mértéket. Kevés borsóleves, meg elvileg hagymás krumpli lesz. Hú, már csorog a nyálam, ahogy írom... be is fejezem, mielőtt megéhezek.
Az elhatározás megvan, mostmár csak el kell járnom a heti 3 karatéra, meg tartani a kis adagokat, és nem lesz semmi probléma. Egyszer végre jól fogok kinézni bikini-szezonra :P (remélem)

Random act of kindness

Szóval ma ballagtam a Corvinban, mert nem volt jobb dolgom, és azon gondolkoztam, hogy azért jó lenne valakit megajándékozni. Filóztam, hogy kit, meg mivel, tekintettel arra hogy nincs barátnőm, de semmire sem jutottam. Kb. ekkor sétáltam el a ruhatár előtt a másodikon, és bepillantottam. Egy saccra korombeli, szép csajszi ült bent, és olyan savanyúan bambult maga elé, hogy rossz volt nézni. Na mondom, ez egy ómen. Gyors meg is fogalmazódott bennem a terv, vettem egy szál vörös rózsát, volt nálam papír, toll, kanyarítottam egy gyors üzenetet, amiben leírtam, hogy miért kapja, meg hogy legyen szép napja, persze bókokkal megtűzdelve, és természetesen aláírás nélkül. Rátekertem a virág szárára, odasétáltam, és letettem az asztalára. Ezalatt bámulatos gyorsasággal váltották egymást a kifejezések az arcán. Először csak unottan nézett fel rám, amikor odaértem, ezt először gyanakvás váltotta fel, gondolom arra reagálva, hogy huncut mosolyt villantottam rá, majd csodálkozás, amikor leraktam a rózsát. Köszöntem, meg boldog Valentin napot kívántam, akkor már mosolygott, méghozzá valami iszonyat bájosan. Mire annyira felocsúdott, hogy megköszönte, már kifele tartottam. De legalább egy centire a föld felett. Nem véletlenül mondják, hogy jobb adni, mint kapni. Egész délután tök jól éreztem magam.

Thomas O'Pamacska, Georges Vén Kujon, Roquefort és a többiek

Ma délután én voltam az ügyeletes gyermekfelügyelő, ezért tegnap elhatároztam, hogy csomó jót fogunk játszani húgommal. Előkészítettem három olyan dolgot, amik valószínűleg nagy hatással voltak rám gyermekkoromban, mert a mai napig éléken élnek az emlékeimben.

1. Ne ébreszd fel a papát társasjáték.

Ez a gyöngyszem a mai napig ott figyel a polcomon. Nagyon egyszerű játék, mégis iszonyú szórakoztató. A játékosok (maximum 4) gyerekeket alakítanak, akik az éjszaka közepén megpróbálnak kiosonni a konyhába némi harapnivalóért anélkül, hogy felébresztenék a békésen szendergő papát. Ez azonban koránt sem olyan könnyű, mint amilyennek látszik. A pályán 6 üres, és 16 képpel és számmal ellátott "csapda" mező van. Ha csapdára lépsz, az azt jelenti, hogy zajt csaptál, büntetésül a mező értékének megfelelően meg kell nyomnod a papa óráján levő gombot. Űzött tekintetű családapánk változó számú gombnyomás után felriad, és visszaküld a starthoz. A gombnyomások alól kibúvót jelent az, ha nálad van az adott mezővel megegyező kártya. 

Emlékszem, hogy mindig nagyon megijedtem, amikor felriadt a papa. Elég zajos is, meg az arca is ijesztő, viszont vicces, hogy lerepül a sapkája. Rengeteget játszottunk vele, és mégis, még mindig működik:)

2. Van egy kirakóm (nem puzzle, kirakó, szépen, magyarul:)), amit annak idején nagyon szerettem. Már nem teljesen kezdő, 300 darabos, és egy iszonyat részletes, indián falut, és mögöttük elterülő tájat ábrázoló festmény van rajta. Kiraktam vagy százszor. Nagyon szerettem. Igaz, hogy kilenc éves kortól írja, de tudni kell, hogy Luca a korának megfelelő kirakókat úgy rakja, hogy nem hajlandó nézni a képet, nem fordítja fel előre az elemeket, sőt, néha fejjel lefelé kezd neki, mert máskülönben nem jelent neki kihívást:) Na nekiültünk ketten, és pillanatok alatt kipakoltuk. Ugyan nem siettem túlságosan, de ahhoz képest, hogy először látta, félelmetesen ügyesen tartotta a lépést:)

3. Megnéztem vele az egyik kedvenc mesémet, a Macskarisztokratákat. Ha valaki nem ismerné, akkor sürgősen nézze meg, aki meg ismeri, az is:) Fantasztikus karakterek, szuper poénok, vicces esések és bukdácsolások, szóval egy igazi Disney rajzfilm, a jobbak közül!

Hál'Istennek mindhármat nagyon élvezte, nem okozott nekem csalódást, az én gyerekkorom értékei valahogy benne is tovább élnek úgy néz ki, és ez nagyon megnyugtató:)