Lassan a tüske utólsó darabkája is kikerül a bőröm alól. Nem marad más, csak egy kis seb, és a sejtekben őrzött emlék.
Éppen ma két hónapja, hogy kisebb-nagyobb megszakításokkal Budapesten élek. Kicsit több, mint egy évvel ez előtt arról írtam, hogy már csak egy évet kell várnom arra, hogy megszabaduljak legnagyobb nyomorúságomtól. Elszámoltam magam. Az a pillanat már idén februárban eljött, de csak részben. Egyenlőre sokkal jobb a helyzet, mint amit a fenti bejegyzésem írásakor csak el tudtam képzelni. A várt 250km helyett két országhatár választ el az én különbejáratú Al Kaidámtól.
Az egyetlen probléma az, hogy hamarosan visszatér kísérteni ez a rém, és ha csak eszembe jut a jövő hónap, görcsbe rándul a gyomrom. Tavaly azt hittem, hogy egy év hosszú idő. Most egy hónaptól rettegek. De utána elém tárul a várva várt földi paradicsom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése