2011. január 23., vasárnap

Éji kép

Éji kép

 Csak egy halvány felhőréteg úszott fenn az égen.
 Mögülle, mint párás üveg mögül látszott csupán a Hold.
 Sápadt, kerek orcája fennhéjázón tekintett alá,
 mint egy királyé, pompája olyan volt.
 S volt is mire fent hordani az orrát,
 hiszen országnyi vala udvara,
 ő maga ott trónolt a közepiben,
 akár egy kerekded török basa.

 Megálltam és néztem.
 Csodáltam szájtátin, s ő nézelődött.
 Nem akartam fenséges szemléjét zavarni,
 de egy kérdés fejemben nyugtalan fészkelődött.
 Végül magam rászánva felkiáltottam:
 - Uraság! Hahó!
 Kerek arcát felém lomhán fordította:
 - Ki az, ki nyugalmam háborítja? Miféle betolakodó?
 Hangja mély volt és zengő,
 csontjaimig hatolt, össze is rezzentem,
 mondjuk, mint orkánban a falevél,
 gondolhatjátok, mire magam összeszedtem.
 Megint megpróbáltam, de most már bátrabban:
 - Csak azt kérdeném, mint csinál a magasba?
 Nem akarok kellemetlenkedni,
 de az a felhőfoszlány biztos nagyon zavarja.
 - Ha! - hangja dörrent akár egy üstdob,
 - Ez a kis gomoly útban nincsen nekem -
 körbetekint, ezzel mutatja,
 - csupán birodalmam gyepűit szemlélgetem.
 Ám ekkor már a felhő is meghallotta talán,
 megsűrűsödött, összehúzta fátylát,
 a Hold nem látott ki többet, dölyfösen fújtatott,
 de nem sikerült elfújnia látásának gátját.
 S én? Én csak kacagtam,
 s otthagytam a nagy égi urat,
 had viaskodjon egyedül az,
 ki rátartiságban ilyen jó példát mutat.

Tavaszi szél

Furcsák az évszakok, furcsa a világ,
egymás után jönnek: hó és a virág.
Pedig sosem voltak pajtásai egymásnak ők ketten,
hisz virág a fagytól, hó a naptól retten.
Mégis jön a tavasz, mikor vége a télnek,
az állatok vackukból lassacsakán kikélnek.
Így tett a dongó is kinek meséjét mondom,
repedésben pihent, fűzfában egy dombon.
Mikor előjött végre, s szárnyait próbálta,
rátalált egy rétre, melynek temérdek virága
ezer színben játszott, akár a szivárvány,
vagy palota termeiben a legfinomabb márvány.
Ki is nézett magának egy nárciszt - sárgát -,
hogy szirmai kelyhéből kiigya nektárját,
ám erős szél támadt, s elsodorta tőle,
kiszemelt várágát elragadta tőle.
Kereste kutatta, de nem lelte semerre,
gyomra viszont korgott az éhség majd megette.
Választott hát magának egy másik virágot,
az sem volt csúnyább, tán jobban is világlott,
s boldog volt élte, mígnem egy újabb szeles napon
újra fel nem kapta egy vad forgadalom.
Visszasodorta a sárga kis nárciszhoz,
s látta, szirmán más dongó lakmároz.
szomorú lett ettől a kis dongó nagyon,
apró lelkében nagy lett az űr nagyon,
elindult hát, merre szárnyai vitték,
míg az égre rá nem került, a fekete teríték.
Addigra jól ki is fáradt szegény,
szívéből elszállt minden kis remény,
hogy valaha még szerető virágra találna,
letelepedett hát, egy tulipán szirmára.
S csodának csodája, mit lát két szeme?
A korábbi virág az, visszahozta szíve.
Megörült neki, magát kelyhére vetette,
s így tett azután, mikor csak tehette.

Fekszem

Azt képzelem, mellettem fekszel az ágyon,
s míg Te alszol, én álmod ébren vigyázom.
Fölkapom fejem minden apró neszre,
vigyázok, valami föl ne ébresztne.
Behajtom az ajtót, az éjt kizárom,
ablakot szintúgy, a szél be ne járjon,
madarat a kertben csöndre intem némán,
farktollait billegetve megszeppenve néz rám,
pókkal is beszélek fönn a sarokba,
hálóját attól fogva csendesebben fonja.
Elsimítom takaród, az arcodat lesem,
a holdfényben öreg barátomat lelem.
Sejtelmes ködbe vonja kebleid hegyvölgyét,
megmutatja tested minden kis rejtekét,
combod vonalát ezüsttel futtatja,
szívem így bízvást megdobogtatja.
Nem tudok elaludni. Ha lehunyom szemem,
szépséges arcod sejlik fel előttem.
Üresen tátong az ágy mellettem, mint szívem,
ha nem fogod kezem.
A puszta sötét, az éj minden apró nesze
azt üvölti fülembe,mennyire szeretlek.
Nem bírom!
Mardos a vágy,
érintésed szomjazza bőröm
minden négyzetcentimétere,
s tudom nem lehetsz itt,
s ez fáj nagyon.
S szívem hölgye,
Zengjen néked e dalom!
Egyszerű érzések földje
Remegő lelkem, s adom
Egész hevült valóját
Teneked, Ki magadhoz
Lopva, csókok kapuján át
Engedtél, s nincs elég szó ahhoz:
Köszönetet rebegjek.

2011. január 1., szombat