Mind azt mondja

Kecsesen rebben
az azúrban a fecske,
éles szemmel, csőrrel
a darazsakat lesve,
kik szorgosan gyűjtik
virágok aranyát,
boldogan zümmögik
világuk tavaszát,
hullámzik a mező,
zöld tenger a fűszál,
tóparton magányos,
sírdogáló fűz áll.
Kókadó ágai közt
játszadoz a szellő,
mind azt mondja: szeret,
s én szeretem Őt.

Remeg a levegő
messze szemhatárba,
délibábot rajzol
az Alföld sík porába
aranylik a kalász
végig az út mellett,
túloldalt ezer pipacs
vöröse felelget,
vakító kék égen
bárányok legelnek,
sokan nézik őket
vándorló fellegnek,
a macska árnyak alatt
heverészik csöndben,
aluszik a tej is
bent a bödönben,
nem mozdítja semmi
a forró levegőt,
mind azt mondja: szeret,
s én szeretem Őt.

Költözik a gólya,
odahagyja házát,
elhagyja a levél is
fája csontos vázát,
haragosan fújja el
mindet az orkán,
rőt foltokat csíp
sok orron s orcán,
ezüst eső veri
a házak tetejét,
a házak tetejét,
esernyők erdejét,
az állatok is - úgy tűnik -
elhagyják az erdőt,
mégis mind azt súgja
szeret, s szeretem Őt.

Sipkás csúcs szikrázik
ezüst égbolt alatt,
égi szakács szitálja
napokig a havat,
dunyhát húz magára
mindenütt a táj,
a természet mégis,
így is csupa báj,
kandallókban vidáman
pattognak a hasábok,
az asztalon könyvek,
a kezekben újságok,
jön az újabb tavasz,
vele új esztendő,
mind azt mondja: szeretem,
s engem szeret Ő.