Tavaszi nagytakarítás

A minap Imcsi felhívta a figyelmemet arra, hogy már megint egy hónapja nem firkantottam ide semmit, és valóban. Szégyellem is magam, ezért - tekintettel arra, hogy díjat kaptam tőle - kötelességemnek érzem, hogy leírjam, mi is történt velem legutóbbi bejegyzésem óta. De ezt nem ma, nem ebben a bejegyzésben fogom megtenni.

...ácsi... akkor most mi?

Nos, a díj, amit Imolától kaptam, a következő:

Szabályai is vannak, tovább kell adni, négy, 200 fő alatti olvasóval rendelkező blognak, őket hozzászólásban értesíteni kell, és meg kell említeni azt is, akitől te kaptad. Ezt a bejegyzést arra szánom, hogy eme feladatomnak eleget tegyek (nem fog sikerülni), ezért nem kerül ide, hogy mi is történt velem mostanában.

Ahogy nézem, a harmadik szabálynak már eleget tettem, akkor jöjjenek az én díjazottjaim:

Röhögő - Jómagamnál idősb, ámbátor ugyan olyan fiatalos kétgyermekes anyuka naplója, aminek egyetlen célja, hogy minden napjában megtalálja azt a szemernyi boldogságot, ami a túléléshez szükséges. Humoros, és szórakoztató, ha magam alatt vagyok, mindig segít felállni, és leporolja a nadrágomat.

Imcsi - Korombeli, világlátó leányzó, kinek ténykedését mostanában már csak csendesen szemlélem, de továbbra is szorosan követem mindennapjait. Nagyon szeretem, ahogy ír, érdekfeszítő stílusával és frappáns szófordulataival igazán lebilincselő tud lenni, még ha csak egy délutáni kávézásról is van szó. Azt a merszet, szabadszelleműséget képviseli, amit mindig is hiányoltam magamból.

pont pont pont

Az a helyzet, hogy a legtöbb blog, amit olvastam leállt, már hónapok óta, így nem tudok tiszta szívvel díjazni még két másikat. Azonban ezen megpróbálok változtatni. Amennyire időm engedi így a vizsgaidőszak kapujában, igyekszem keresni két olyan blogot, ami megfog, hogy ne maradjon csonka a listám. Emellett, ahogy jómagam is megkaptam a díjat tétlenségemtől eltekintve, szeretnék egy különdíjat kiosztani:

dorothy - Őt személyesen is ismerem, bár nem túl jól, és már az is régen volt. Zenész, nem is akármilyen, és valahogy mindig kicsit más világban élt, vagy legalábbis nem abban, amiben én. Szinte minden bejegyzésétől borsódzik a hátam.