Nos, a vacsora iszonyat jól sikerült, de a betegségem miatt, még mindig nem úgy végződött, ahogy szerettem volna. Ellenben kedden, azaz tegnap ismét nálam volt, és úgy döntöttem, hogy fertőzés ide vagy oda, én nem bírok tovább várni, úgyhogy megcsókoltam. Nem kellett csalódnom. Iszonyat jól csókol. Jobban, mint bárki más ezelőtt. Tehát most együtt vagyunk.
Elég furcsa, hogy tök régen ismerjük egymást, de egyáltalán nem kényelmetlen. Csak valahogy nehéz elhinni, hogy együtt vagyunk. Szokatlan még.
Érdekes, hogy eddig, az utóbbi 5 napban körülbelül 15-20 órát volt itt, azt végigbeszélgettünk, most meg percekig csak ültünk összebújva. Nagyon jó volt. Nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Legalábbis úgy érzem. Jó vele lenni, és végre megint boldog vagyok.
Ma délután is feljött hozzám, és kiderült, hogy elmarad a próbája, úgyhogy itt is tudott maradni jó sokáig. Most viszont, hogy elment, hirtelen iszonyat üres a szobám.
Kezdtem már azt hinni az utóbbi fél év után, hogy nem fogok tudni még így érezni. Egészen pár nappal ezelőttig féltem, hogy nem fog menni, de aztán valami kattant az agyamban, és azóta kb. tíz centire a talaj felett érzem magam.
Annyira hihetetlen az egész, még szavakba se tudom rendesen önteni. Nem is erőlködök tovább. Legyetek jók.
