Fél hét körül lehetett. Egy padon üldögéltem, épp a reggelimet majszoltam. Azon gondolkodtam, hogy mennyire befolyásolja az emberek viselkedését a napszak. Kora hajnalban például egyesek nagyon undokok, mások meg teljesen toleránsak sorstársaikkal szemben. A lombokon átszűrődő nap aranyló pászmákat vetített a szállongó porra.
Figyeltem, milyen arccal sietnek tova az emberek, (Félreértések elkerülése végett nem vagyok híve a nagy melleknek. A közepes, formásra voksolok ;).) amikor megjelent két igazán nagymellű csaj. Mindkettő 20 körül lehetett. Ami érdekes az az arckifejezésük volt. Az egyik gyalog volt, kidüllesztette a mellét meg a farát, mosolya pedig azt üzente: Nézd! Gyönyörű vagyok! Bámulj meg!. A másik biciklizett, keblei pedig minden zökkenőnél ugrottak egyet. Nem mosolygott. Szúrós pillantással pásztázta a környéket, és mindenkinek a szemébe nézett: "Igen, nagy a mellem. Utálom. Ne bámulj, mert oda megyek!"
A szemem sarkából azt vettem észre, hogy mozognak a morzsák a lábam alatt. Lenézek, hát szorgos kis hangyák kezdték elhordani, amit leszórtam. Őket kezdtem figyelni, mert meguntam az embereket. Furcsa volt, ahogy a náluk sokkal nagyobb darabokkal küzdenek. Jó volt nézni az elhatározottságukat. Furcsa lehettem, ahogy előregörnyedve, meredten bámultam magam alatt a földet.
Kellemes reggel volt. Teljesen gondtalannak éreztem magam. Remélem mindenkinek lesz része ilyenben legalább egyszer az életben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése