Hülyegyerek

Az én lennék.
Tegnap ismételtem elmerültem a budapesti városi forgalomban, hogy a félév utolsó szorgalmi hetét elkezdjem. Ez a következőképpen alakult:

A keletinél megint átvariálták a forgalmat a metrómegálló építése miatt, úgyhogy elsőre nem találtuk, hol lehet felszállni a buszunkra. (Azért a királyi többes, mert találkoztam egy volt osztálytársammal a vonaton.) Megnéztük a másik oldalt, majd mivel onnan sem indult az a busz, ami eddig, lementünk a metróba. Ezután már nem gond hazajutni. Otthon ebéd meg minden, kicsit késve indulás laborra. Fel a "négyes-hatosra" leszállás Petőfi híd budai hídfőnél. Sietve lépcsőzök lefele az aluljáróba, majd hirtelen elfogy alólam a talaj, és fejjel előre a lépcső alja felé közeledek. Aztán puff. Gyors helyzetfelmérés:
jobb csukló - fáj
fej - koccant, de csak picit, nem is érzem

bal comb - valószínű, hogy másolatot lehetne készíteni az összes kulcsomról a bőröm alapján

Na jó, akkor nem olyan vészes. Felpattantam, elhessegettem a kérdéseket, hogy köszönöm de jól vagyok, majd elviharzottam. A kéregetős néni volt a legviccesebb, csak állt velem szemben tátott szájjal és megdermedve...
Bementem laborvizsgálatra, húha marhára fáj a jobb csuklóm, és kezd szépen dagadni is. A bal könyökömben is alakul valami. Hát mindegy, végigültem. Aztán a német zh-t is megírtam becsületesen, utána irány a legközelebbi kórház, azaz a XI. kerületi Egészségcentrum. Beléptem, és kicsit megilletődtem, ugyanis a csabai kórház aulájához képest, ez a relatíve kicsi intézmény olyan volt, mintha a Vészhelyzetből lépett volna elő. Na mondom ez tuti magánkórház lesz, majdnem ki is fordultam, de magamra szóltam, hogy ne legyek nyuszi, kérdezzem meg, hogy mi van. A kissé életunt, és bunkó recepciós kisasszony, miután említettem, hogy lebucskáztam egy lépcsőről, elirányított a baleseti sebészetre. Adataim felvétele után a kezembe nyomott egy cetlit, majd még hozzátette, hogy harmadik emelet jobb oldal. Nézem a sorszámom, valami háromezer-nemtudomhány. Előttem jópáran várakoztak, de nem volt sürgős dolgom, ha nem nagyon mozogtam, akkor nem fájt a kezem, leültem olvasni. Pont volt nálam egy példány a sci-fi magazinomból. Ez olyan hat, fél hét körül lehetett, és én csak vártam, és vártam, és vártam. A mellém leülő két nő beszélgetésére lettem figyelmes, amit mellesleg elég harsányan folytattak le. Egyikük egy az enyémhez hasonló cetlit lóbált a másik orra előtt, és magyarázza, hogy 6:50-re van időpontja, de itt megszokott a félórás késés, úgyhogy nem baj, hogy csak hétre értek ide. Hogymi? Időpont? Előkaptam én is a cetlimet, és szomorúan konstatáltam, hogy az alján valóban ott díszeleg, hogy 19:10. Na kösz. Ezt igazán lehetett volna közölni a recepción.
Voltam, bent a dokinál, igazán kedves, 60-asai elején járó bácsi. Miután sikerült tisztázni, hogy akkor a jobb csuklóm, és a bal könyököm fáj, jól megnyomkodta és megtekergette őket. Én meg majd' bepisiltem. Röntgen, ahol az asszisztens szintén megkínzott, bár inkább csak a könyökömmel, majd vissza a dokibácsihoz. Közölték, hogy kenjem flektorral, és kössem be rugalmas pólyával. Aztán ha valami nem tetszik, akkor menjek vissza. Köszi. Még megkérdeztem, hogy lóbalzsam nem lenne-e jó a felktor helyett, mert az van is otthon. "De" volt a válasz, úgyhogy megspóroltam pár ezer forintot. Ez már 8 körül volt, elindultam haza, persze már zárva az összes gyógyszertár.
Hát kb. ez történt. Most félig béna vagyok mindkét kezemmel. Öltözködés az katasztrófa, fürdés még inkább. Még az ajtókat is nehezemre esik kinyitni... csodálatos. Lehet sajnálni :D

Tavaszi nagytakarítás

A minap Imcsi felhívta a figyelmemet arra, hogy már megint egy hónapja nem firkantottam ide semmit, és valóban. Szégyellem is magam, ezért - tekintettel arra, hogy díjat kaptam tőle - kötelességemnek érzem, hogy leírjam, mi is történt velem legutóbbi bejegyzésem óta. De ezt nem ma, nem ebben a bejegyzésben fogom megtenni.

...ácsi... akkor most mi?

Nos, a díj, amit Imolától kaptam, a következő:

Szabályai is vannak, tovább kell adni, négy, 200 fő alatti olvasóval rendelkező blognak, őket hozzászólásban értesíteni kell, és meg kell említeni azt is, akitől te kaptad. Ezt a bejegyzést arra szánom, hogy eme feladatomnak eleget tegyek (nem fog sikerülni), ezért nem kerül ide, hogy mi is történt velem mostanában.

Ahogy nézem, a harmadik szabálynak már eleget tettem, akkor jöjjenek az én díjazottjaim:

Röhögő - Jómagamnál idősb, ámbátor ugyan olyan fiatalos kétgyermekes anyuka naplója, aminek egyetlen célja, hogy minden napjában megtalálja azt a szemernyi boldogságot, ami a túléléshez szükséges. Humoros, és szórakoztató, ha magam alatt vagyok, mindig segít felállni, és leporolja a nadrágomat.

Imcsi - Korombeli, világlátó leányzó, kinek ténykedését mostanában már csak csendesen szemlélem, de továbbra is szorosan követem mindennapjait. Nagyon szeretem, ahogy ír, érdekfeszítő stílusával és frappáns szófordulataival igazán lebilincselő tud lenni, még ha csak egy délutáni kávézásról is van szó. Azt a merszet, szabadszelleműséget képviseli, amit mindig is hiányoltam magamból.

pont pont pont

Az a helyzet, hogy a legtöbb blog, amit olvastam leállt, már hónapok óta, így nem tudok tiszta szívvel díjazni még két másikat. Azonban ezen megpróbálok változtatni. Amennyire időm engedi így a vizsgaidőszak kapujában, igyekszem keresni két olyan blogot, ami megfog, hogy ne maradjon csonka a listám. Emellett, ahogy jómagam is megkaptam a díjat tétlenségemtől eltekintve, szeretnék egy különdíjat kiosztani:

dorothy - Őt személyesen is ismerem, bár nem túl jól, és már az is régen volt. Zenész, nem is akármilyen, és valahogy mindig kicsit más világban élt, vagy legalábbis nem abban, amiben én. Szinte minden bejegyzésétől borsódzik a hátam.